Biden vitán nyújtott teljesítménye után pánik lett úrrá a Demokrata Párton

külföld
június 28., 06:10

Magyar idő szerint péntek hajnalban zajlott az idei év első amerikai elnökjelölti vitája a CNN szervezésében, Joe Biden és Donald Trump egy sor kérdésben csaptak össze az abortusztól adópolitikán át a január 6-ai zavargásokig, Biden pedig egy ponton az Egyesült Államok történelmének legrosszabb elnökének nevezte elődjét, de a vita alighanem mégis Biden kifejezetten halvány, a demokraták számára egyenesen aggasztó teljesítményéről marad majd emlékezetes.

photo_camera Fotó: MARIO TAMA/Getty Images via AFP

Minimum hónapok óta téma a két jelölt életkora: Biden 81, Trump 78 éves, és a jelenlegi elnökről számos felvétel ismert, melyen zavartan viselkedik, elvész a mondataiban. Az biztos, hogy a jelenség miatt aggódó demokraták csütörtökön egyáltalán nem nyugodhattak meg, és a visszajelzések szerint pánikszerű reakciók kísérték Biden teljesítményét a párton belül is, látva, ahogy Biden többször is nehezen találja a szavakat, nem mindig sikerül befejeznie a mondatokat. Főleg a vita elején ütközött ki ez, támogatói szerint az esemény második felére már magára talált, de ez olyan szempontból nem számít sokat, hogy sok amerikai úgyse fogja végignézni az egész vitát, és elsősorban a közösségi médiában terjedő rövid klipekből tájékozódik majd.

link Forrás

Donald Trump ehhez képest jóval határozottabb benyomást kelthetett, a vita kezdetétől támadóan lépett fel, és persze a válaszai egy jelentős részének nem is sok köze volt a valósághoz. A Guardian a vita alatt folyamatosan tényellenőrizte a két elnökjelölt válaszait, és azt találták, hogy Trump sokkal több megtévesztő dolgot mondott, sőt, volt, hogy egyenesen hazudott is. Csak hát ez egy olyan tényező, ami nagyjából be van már árazva a Trump-jelenségbe. A republikánus elnökjelölt ráadásul igyekezett is kihasználni Biden gyengeségét, és volt, hogy ő maga hangsúlyozta ki, nem is érti, miről beszél Biden egy mondata végén, sőt, szerinte Biden maga se tudja.

Több amerikai laphoz hasonlóan a New York Times is arról írt már a vita közben is, hogy percekkel az esemény kezdete után már voltak demokraták, akik pánikoltak a közösségi médiában, és a Biden életkora és mentális frissessége miatti aggodalom, ami minimum hónapok óta kicsit amolyan szőnyeg alá söpört téma a demokrata oldalon, hirtelen központi témává vált. Felerősödtek azok a hangok is, melyek szerint a Demokrata Pártnak el kell gondolkoznia azon, hogy tényleg Bidennel vágjanak-e neki a novemberi választásnak. Ezt pedzegette a CNN vita utáni műsorában Barack Obama korábbi vezető stratégája, David Axlerod is.

link Forrás

A vita amúgy kifejezetten személyeskedő hangnemben telt, Biden nem meglepő módon épített arra, hogy Trump elítélt köztörvényes bűnöző, és felemlegette, hogy Trump ellen indultak perek nők zaklatásáért is, miközben pornósztárral feküdt le akkor, amikor a felesége gyermeket várt. Trump erre Biden fiának, Hunter Bidennek az ítéletével vágott vissza.

A hírhedté vált, 2020-as vitájukhoz képest feltűnő volt, hogy Trump nem szakította félbe Bident (igaz, a CNN szabályai szerint ekkor le is kapcsolták volna azonnal a mikrofonját a helyszíni nézők nélkül rendezett vitán), viszont rendszeresen figyelmen kívül hagyta a CNN két műsorvezetőjének kérdését, és idejét arra használta, hogy saját teljesítményét dicsérje, illetve Bidenét gyalázza.

photo_camera Fotó: JUSTIN SULLIVAN/Getty Images via AFP

A New York Times értékelése szerint Biden egyik legerőteljesebb pillanata az volt, amikor azzal vádolta meg Trumpot, hogy kész magára hagyni Ukrajnát, és ki akarja léptetni az országot a NATO-ból. Viszont rosszul sült el Biden számára az abortusz témája, amivel kapcsolatban előzetesen arra lehetett számítani, hogy a legfontosabb ütőkártya lehet a kezében, hiszen az abortuszt korlátozó republikánus törekvések és az annak megalapozó legfelső bírsági ítélet ismerten sok republikánus női szavazónak sem szimpatikus. Ehhez képest Biden egy zavaros történetbe bonyolódott bele, és nem tudta meggyőzően előadni az érveit.

A két elnök életkora a vita során is szóba került, ám a kérdésre, hogy hogyan tudják megnyugtatni a nézőket, hogy életkoruk ellenére képesek lennének ellátni az elnöki teendőiket, nem igazán adtak megnyugtató választ: Biden arról beszélt, hogy évtizedeken át azzal kritizálták, hogy túl fiatal a politikához, most pedig azzal, hogy túl öreg, miközben a mellette lévő fickó csak három évvel fiatalabb, és sokkal kevésbé kompetens, majd ezután sztorizni kezdett, többek között arról, hogy mit intézett Dél-Koreában a chipgyártással kapcsolatban. Trump pedig a kognítiv tesztjeit dicsérte, illetve a golfpályán elért pontjaira hivatkozott. Ezen a ponton a két jelölt bizarr párbeszédbe bonyolódott arról, hogy fognak-e egymással golfozni, és hogy ki nyerne, ha igen.

link Forrás

A vita után Biden alelnöke, Kamala Harris is elismerte, hogy Biden "lassan kezdte" a vitát, de ennél sokkal lesújtóbb vélemények is elhangoztak a CNN értékelő műsorában, ahol a csatorna veterán tudósítója, John King arról beszélt, hogy sorsfordító vitát láthattak abban az értelemben, hogy jelenleg egy mély, nagyon agresszív pánik lett úrrá a demokrata párton, és a donoroktól a stratégákig mindenki az elnök teljesítményéről beszél.

És ugyan sok elemző egyetért abban is, hogy ha pusztán a válaszok tartalmi részét értékelnénk, akkor Biden jóval meggyőzőbb teljesítményt nyújtott, de a személyeskedéssel terhelt vitában pont a tartalmi részek nem nagyon számítottak csütörtökön: Bidennek itt elsősorban az lett volna a feladata, hogy a mentális frissessége és életkora miatt aggódókat megnyugtassa, tökéletesen alkalmas még egy ciklus betöltésére. Ezt pedig egész biztosan nem teljesítette, így péntektől kezdve várhatóan fel fog erősödni a vita, hogy egyáltalán szabad-e Demokrata Pártnak vele nekifutnia a választásoknak, főleg annak fényében, hogy a legfontosabb ingaállamokban már eddig is Donald Trump előnyét mérték.

Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást

Több fontos csatatérállamot megnyert, a szenátust is vitték a republikánusok.

Harris Elektori szavazatok Trump
226
312

Bővebben is érdekel? Nézd meg a választási mellékletünket, ahol megtalálod a részletes eredményeket államonként, a közvéleménykutatások legutolsó állását, és az összes kapcsolódó cikkünket!