Nagy Ervin: 15 éve hallgatom, hogy na most aztán már tényleg kéne valamit csinálni

• Ő olyan ritmust diktál, hogy azután csak szalad az ember és megpróbál valahogy csatlakozni - mondja Magyar Péterről a mellette elsőként nyíltan kiálló Nagy Ervin.
• Ilyen tempó mellett, bár már hónapok óta dolgoznak együtt, de csak most kezdenek „olyan dolgokról beszélgetni, amelyekről emberek akkor szoktak, amikor összehaverkodnak”.
• „A helyzet az, hogy az egzisztenciális szorongás, ami körbeveszi főleg a magyar kulturális szcénát, nagyon erős.”
• Interjú Nagy Ervinnel, aki szívesen lenne kulturális miniszter egy Tisza-kormányban.

Azon az estén, amikor egyeztettük az interjút, akkor éppen Magyar Péterhez tartott. Ez pár órával azelőtt volt, hogy Magyar Péter feltűnt egy V. kerületi szórakozóhelyen, ahonnan aztán kidobták. Együtt voltak ott?

Nem. Valószínűleg akkor nem történik ilyen.

Miért nem?

Mert talán én hamarabb belépek a konfliktuszónába és akkor biztosan nem fajulnak idáig a dolgok. Tudok békítő rugó lenni, jól moderálom az ilyen helyzeteket. Úgyhogy kicsit bánom, hogy nem voltam ott.

Előfordult ilyen máskor is?

Pont ilyen még soha. De azt hiszem kellő határozottsággal tudok fellépni ilyen szituációkban. Talán előbb észreveszem a provokációt, és szerintem – amolyan villámhárítóként - hamarabb léptem volna közbe.

Azt tudjuk hogy Magyar Pétert ott provokálták?

Én az ő posztjára hagyatkozom. Őszintén szólva erről nem beszéltünk, pedig tegnap együtt néztük a meccset.

Volt olyan cselekedete Magyar Péternek, ami ez alatt a négy hónap alatt nem tetszett önnek?

Mi nem ismerjük egymást Péterrel, valójában most barátkozunk. Elindítottunk egy üveggolyót, és lett belőle egy négyszáz tonnás kőtömb a Hősök terére. Ennek súlya van. Ő olyan ritmust diktál, hogy azután csak szalad az ember és megpróbál valahogy csatlakozni. Most kezdünk csak olyan dolgokról beszélgetni, amelyekről emberek akkor szoktak, amikor összehaverkodnak.

Tehát volt olyan, ami nem volt szimpatikus?

Nem volt olyan, ami szíven ütött volna.

Volt olyan, hogy kritikát kellett megfogalmazni vele szemben?

Volt. Amikor azt gondoltam hogy lassabban kéne, vagy többet kellene beszélgetni, mielőtt kitalálódnak dolgok. De ez azért van, mert én nem ismerem még a politika ritmusát. A váratlanság, a ritmusváltás, a gyorsaság néha fontosabb, mint az agyonegyeztetés. És azt látom hogy Péter ebben az egész magyar politikai elit előtt jár. Bizonyos esetekben nem vonul el hosszan mérlegelni, nem dumálja meg másokkal, de pont ebben rejlik a lekövethetetlensége. Ezért is tartják „golyóállónak.”

Akkor ezek szerint előfordult, hogy mondta neki, hogy ezt vagy azt nem így kellett volna.

Igen, volt, hogy mondtam, hogy erről dumálhattunk volna.

És ő hogy fogadta?

Jól. És elmagyarázta, hogy azt érezte, most menni kell, és nincs idő dumálni. Például amikor azt mondta, hogy délután hatkor tüntetés, aznap délelőtt én még nem tudtam, hogy a saját platós autómat viszem színpadnak a Markó utcához. Ez egyszerre meglepő és borzongatóan érdekes. Isten tudja, hogy hányan lesznek ott, ő mégis be meri húzni. Ő lólépésben jár mások előtt, és nem fél tőle. Nem fél merésznek lenni a politika színpadán.

Az említett Markó utcai tüntetés előtt szólalt meg Varga Judit is az ő kapcsolatukról. Ez volt az első botrányszerű eset Magyar Péter kapcsán, amiből aztán volt még pár. Csak hogy a végéből válogassunk: az önellentmondás az EP-mandátummal, az eset az Ötkertben – mind olyan történés, ami papíron elfordítaná az embereket, az ő támogatottságán viszont épp az ellenkezője látszik. Ez miért lehet?

Mert önazonos. Persze az ember, amikor meghall egy-egy ilyet, akkor az van benne, ami egy szülőben: „Hú, csak baj ne legyen!” Aztán kicsit tovább megyünk, zajlanak az események és azt látod, hogy még inkább mögé áll mindenki. Azért, mert nem azt érzik, hogy ő egy számító politikus, aki mindig mindent kidekáz, hanem egy rocksztár. Akkor is lemegy bulizni hajnali háromkor, ha nincs vele testőr. Egy politikai fenegyerek. Sármos, karizmatikus és valójában nagyon egyedi. Mindenki más tojáshéjakon lépdel. Tegnap is, amikor néztük a meccset a Szabadság téren, valaki beleállt. Azt hiszem, az Index munkatársa volt. Péter addig ment, amíg a csávó elkezdett összehúzódni. Mindig belemegy ezekbe a konfliktusokba, hogy „oké akkor vitázunk róla egy órát, de én meg foglak győzni, és hogyha hazudozol, akkor tovább beszélgetünk róla, amíg elnézést nem kérsz”. Valahogy a vitái mindig harci aktivitásba torkollnak, én pedig hasonlóan konfliktusos és agilis ember vagyok a saját területemen. Az ilyen típusú embereket tartom alkalmasnak arra, hogy meglékeljék a Fidesz elnyomó rendszerét.

A támogatói jó része konkrét rajongással fordul felé. Milyen volt ezt átélni?