Megtalálták a három ember holttestét, akik hétfőn fürdőzés közben tűntek el a Tiszában

baleset
július 02., 17:51

Megtalálták a Tisza tokaji szakaszán elmerült három ember holttestét, közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedd délután. Az MTI helyszíni tudósítója szerint az áldozatok - egy 50 éves férfi, egy 17 éves fiú és egy 16 éves lány - hétfő délután, fürdőzés közben tűntek el a folyóban. Személyes tárgyaikat, valamint egyikük kutyáját járókelők találták meg, ők értesítették a rendőrséget.

A hatóság nagy erőkkel kereste az eltűnteket. A kutatásban a vármegyei rendőrök mellett a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, a katasztrófavédelem és társszervek, köztük speciális mentők és búvárok vettek részt. Dobi Tamás, a vármegyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek azt mondta, hogy bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a hatóság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a történteket.

A címlapkép illusztráció. Fotó: Oláh Tibor/MTI/MTVA

Kiemelt videóink