Mások előtt veszekedtek, mikor a kiskunlacházi nő elárulta, hogy élettársa megölte a közös gyereküket

bűnügy
július 08., 12:51

Egy vita hevében, ismerőseik előtt vádolta meg volt élettársát egy kiskunlacházi lány azzal, hogy hat évvel ezelőtt megölte közös gyermeküket, akit titokban szült meg otthon. A Police.hu beszámolója szerint „az adatgyűjtés, a tanúkihallgatások és az elvégzett nyomozási cselekmények alátámasztották a bűncselekmény elkövetését, amit a férfi kezdetben tagadott.” Először azt mondta, hogy élettársa terhes volt, de elvetélt. Pár nappal később beismerte, hogy

a fiatalkorú lány 2018 májusában hozta világra közös gyermeküket, azt továbbra is tagadta, hogy ő fojtotta meg a gyermeket. Azt azonban elismerte, hogy a halott csecsemőt egy nejlonzsákba tette és a derítőbe dobta.

A csontokat a rendőrök a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat segítségével találták meg. A férfit őrizetbe vették, kezdeményezték a letartóztatását.

Kiemelt videóink