„Ezt a kibaszott Magyar Narancsot még mindig mindenki összefüggésbe hozza a Fidesszel”
Durst György producer júniusban kezdte el sorban kipakolni a Youtube-csatornájára egy soha el nem készült film nyersanyagát. A sorozat Vágatlan narancs címen fut. Eddig tizenhárom rész kerül ki, de ha minden igaz, akkor messze még a vége. Minden epizód egy interjú egy vagy több újságíróval, szerkesztővel, fotóriporterrel. Olyanok szólalnak meg, mint Vágvölgyi B. András, Bojár Iván András, Bakács Tibor Settenkedő, Tgm, Nádori Péter, Bozóki András, Déri Miklós, Bodoky Tamás, Winkler Róbert, Kerényi György és még mások, akik meghatározó figurái voltak a Magyar Narancsnak. A beszélgetések a hetilap első tíz évét elevenítik fel, és egy ünnepi, talán születésnapi film alapanyagául szolgáltak volna. Az ötletgazda, szerkesztő és riporter Para-Kovács Imre, az operatőr pedig Huszti István volt (jelenleg a Telex fotóriportere), a technikát Durst György biztosította. Para-Kovács a riportfilmet a grandiózusra nőtt nyersanyag, lustaság és a fokozott alkoholbevitel okán sosem fejezte be. Sem ő, sem Huszti István nem emlékeznek már, hogy pontosan melyik évben készültek az interjúk, de a jubileumi témából adódik, hogy nagyjából 25 évvel ezelőtt, talán 1999-ben foroghattak, ugyanis 1989. október 14-én jelent meg először a Narancs. Winkler Róbert kollégám a vele készült interjút 2000 őszére teszi.
Sajtótörténeti kuriózumról, kordokumentumról van szó. A Magyar Narancs több mint egy újság. Rendszerváltó újság. Iskolateremtő orgánum. Története összeforrt a kilencvenes évek liberális értelmiségével. Felforgatta a kor poros, papírízű, bikkfanyelven írt sajtóját, egy addig teljesen ismeretlen, szabadabb, személyesebb, harcosabb, frissebb, gúnyosabb újságírói attitűdöt vitt.
A videóinterjúkból sokat megtudhatunk a korszak sajtóviszonyairól, a rendszerváltás utáni gazdasági és politikai elit médiafelfogásáról, bázisdemokráciáról, a lap belső konfliktusairól, morális és gazdasági kríziseiről, hatalmi harcokról, árulásokról, és arról, hogy milyen az, ha egy újságnak valódi befolyása van, valóban alakítani, formálni tudja a kultúrát és a közéletet.
Lebilincselő anekdotákat hallhatunk az újság őskorából. Például a lap egykori főmunkatársa, Tamás Gáspár Miklós felidézi, micsoda felháborodást keltett konzervatív körökben, amikor arról írt a Narancsban, hogy az MDF-es feleségek az ujjatlan estélyihez nem borotválják a hónaljukat.
Bakács Tibor arról beszél, hogy 96 körül – before it was cool – woke-botrány rázta meg a szerkesztőséget. Bakács kritikát írt a Pesti Színház Dzsungel könyve előadásáról. A cikkben kifogásolta, hogy Maugli bőre túl fehér, és vehettek volna neki egy szolibérletet. Erre Kornis Mihály írt felháborodott olvasói levelet, amiben eljutott odáig, hogy a szerzőt antiszemita váddal illette. (Az nem derül ki az interjúból, hogy lett a bőrszín-kritikából antiszemitizmus). Mindenesetre Bakácsra lecsapott az ős cancel culture. Így emlékszik vissza: „Ez rettenetesen veszélyes volt, mert, ha a vád áll – akár igaz, akár nem –, én az alól soha nem bújok ki.” Végül aláírásgyűjtés indult Bakács megmentésére, amit neves zsidók szignóztak. Kornis pedig visszavonta a vádat.
Az is különlegessé teszi a fiókból előkerült Narancs-filmet, hogy az interjúkból szépen kirajzolódik a Fidesz máig markáns médiafelfogásának eredete. A Fiatal Demokraták az első médiaháborújukat saját lapjuk ellen vívták.
A Magyar Narancsot Kövér László számos alkalommal, de talán először a kilencvenes évek elején a Fidesz Pressben megjelent írásában tagadta meg. Azt állította, hogy a Fidesznek soha semmi köze nem volt a Narancs értékvilágához. Ez nyilván nem volt igaz. A Magyar Narancs megalapításáról a Fidesz választmánya döntött. Rájöttek, hogy a Fidesz Hírek és a Fidesz Press mellett – amik mozgalmi alapon írt, a párt belső életét taglaló kiadványok, hírlevelek voltak – szükség van egy újságárusoknál megvásárolható, rendszeresen megjelenő valódi fideszes lapra. Az újságot a Soros Alapítványtól kapott pénzből indították el, szinte kizárólag fideszesek készítették, a Fidesz különböző irodáiban működött a szerkesztőség, a címlapon szerepelt, hogy a Fiatal Demokraták Szövetségének lapja (ma ezt alsó hangon 500 médiumra ki lehetne írni), a felelős kiadó Kövér László volt, akivel az első számban interjút is közöltek a lappal kapcsolatos terveikről. A Narancsot kezdetben olyanok készítették, mint Víg Mónika, Vágvölgyi B. András vagy Hegedűs István, akik a Fideszt képviselték az Ellenzéki Kerekasztal médiaügyi tárgyalásain. A publicisztika rovatot éveken át Such György vezette, aki a Fidesz tanácsadója, kabinetfőnöke volt, jelenleg az Országgyűlés hivatalának főigazgatója. Alapító volt Bozóki András is, aki a Fidesz szóvivője volt akkoriban. Sőt, Vágvölgyi arról beszél, hogy a legtermészetesebb módon a narancsot, mint szimbólumot, az ő külön engedélyével átvehette tőlük a Fidesz a kampányban, amiből később mindenféle galiba származott.
Tehát kezdetben, 89-ben a Fidesz és a Magyar Narancs egyek voltak. Ettől függetlenül a szerkesztőség szabadon működött, Kövérék nem szóltak bele a szerkesztőség munkájába, amit Bakács Tibor egyik története is illusztrál.
Molnár Péter, aki akkor még fideszes képviselő volt és nem slammer, beugrott, hogy elmondja véleményét az újságról. De Bakács leugatta: „Ne hülyéskedj, Aczél György sem csinált ilyet, nem érdekel, hogy mit mondasz.” És ezt simán lehetett sértődés nélkül.
A Fidesznek eleinte jól jött a radikális, szabad szellemű lap, mert a fiatalokat magához tudta kötni, de a választásokat követően hamar kiderült, hogy a Narancs akadálya a Fidesz növekedésének. A szerkesztőségen és a párton belül is vita folyt arról, hogy egy fideszes újság adott esetben bírálhatja-e a pártot, vagy egyszerűen pártközlönyként kell működnie. Hegedűs István egykori fideszes országgyűlési képviselő úgy emlékszik, hogy Orbánék nem tudták elviselni, hogy a Narancs nem követi szorosan a párt politikai vonalát. Ráadásul az első számú konkurenciához, az SZDSZ-hez köthető szerzők, Tgm vagy Eörsi István írásai is felbukkantak a lapban.
1991 elején kezdett megromlani a viszony a Fidesszel. Amikor Vágvölgyi – a későbbi főszerkesztő – egy alkalommal bement a Parlamentbe, elkapta őt Kövér László. Ugyanis az aktuális Narancs címlapjára felkerült egy március 15-ei anarchista tüntetés transzparense, amin az azóta szállóigévé vált felirat szerepelt: „Fasiszta geci a kormány.”
„Kövér 40 percet üvöltött velem a Parlamentben. Ki volt kelve magából, habot vetett a szája, hogy »mi a kurva anyátokat képzeltek, sajnos ezt a kibaszott Magyar Narancsot még mindig mindenki összefüggésbe hozza a Fidesszel, és teljesen lezárjátok az utat a jobboldal felé.« »És ezzel mi a baj, Laci?«” – értetlenkedett Vágvölgyi.
1991-ben kirúgták a Narancsot a Lendvay utcai Fidesz-irodából, de ezt követően is a Fidesz biztosított helyiséget az újságnak. 1991 augusztusban a Pápa-szám volt a következő botránykő: II. János Pál Pápa Magyarországra látogatott, és mivel korábban a lengyel abortusztörvénybe beavatkozott, kemény kritikát kapott a Narancstól. Nádori Péter és Vágvölgyi B. András Cápalátogatás címmel írt szerkesztőségi cikket. Óriási volt a felháborodás. Vágvölgyi úgy emlékszik, hogy emiatt Esterházy Péter sem volt hajlandó írni a lapba.
Fennmaradt egy felvétel a kilencvenes évek elejéről, amin Orbán Viktor arról beszél, hogy a Cápalátogatás című Narancs-cikket sosem fogják tudni levakarni magukról:
A valódi törést a Fodor–Orbán-harc okozta. Vágvölgyi főleg, de a Narancs többi munkatársa is inkább fodorista volt, mint orbánista. Deutsch Tamás már 93-ban úgy fogalmazott, hogy a Narancs a „Fodi” (Fodor Gábor) kampánylapja. 1993-ban Orbán a vezetőség elé terjesztette a Magyar Narancs problémáját. A párt választmányi ülésére írt egy dörgedelmes levelet Áder Jánosnak, aki akkor a választmány elnöke volt, hogy a Narancs elszabadult a Fidesztől. A lap politikai irányvonala nem a Fidesz gondolkodásmódját képviseli, és végre kell hajtani a radikális szakítást. A szimbólumazonosság miatt sokan a párthoz kötik, és ennek a politikai kockázata felmérhetetlen. Orbán javasolta, hogy kényszerítsék a lapot, hogy változtasson nevet.
A belső előterjesztést Fodor Gábor el akarta faxoltatni Vágvölgyi B. Andrásnak, hogy jelezze, mire készülnek Orbánék, de véletlenül az eredeti címzettnek, Áder Jánosnak küldette el azzal az üzenettel, hogy „Szia Vagesz, nézd mit csinál Orbán.” Ez a Fidesz belső életében is fordulópontot jelentett. Fodor lebukott, hogy szivárogtat, ami az árulással volt egyenlő. Ez is tovább élezte a párton belüli hatalmi harcot, ami később szakításhoz vezetett. A Narancs nem adta a nevét, de ezt követően már szellemileg is elszakadtak a Fidesztől, ami még hosszú évekig szenvedett attól, hogy a lapot az olvasók a párthoz kötötték.
Hegedűs István interjújában arról beszélt, hogy a Fidesz a Naranccsal való szakítást követően levonta a konzekvenciát, és stratégiát váltott: „Orbánék megtanulták, hogy nem az az ő médiapolitikájuk, hogy indítanak egy új lapot, aminek majd lesznek jobboldali, konzervatív olvasói, hanem a régi, létező lapok lenyúlása, a fölöttük való ellenőrzés megszerzése, majd kormányon ezek gleichschaltolása, pártorgánummá való átalakítása volt a koncepció.” Ne feledjük, ezt Hegedűs 25 évvel ezelőtt mondta. Hol volt akkor még a KESMA és a Mediaworks?
A szakítást követően a Magyar Narancs seggest ugrott a magyar vadkapitalizmusba, ahol olyan cápák voltak az urak, mint Fenyő János vagy éppen Princz Gábor. Sok kaland várt még az újságra, és miközben a lapok sorban elhullottak az elmúlt 35 év vérzivatarában, a Magyar Narancs még mindig él. Olvassák és kövessék Durst György csatornáját!
Videotéka sorozatunkban a megosztók mélyén porosodó kincseket halásszuk elő. Ha véletlenül ön is belefut valami érdekesbe, küldje el nekünk az acsd@444.hu-ra! A Videotéka korábbi részei itt elérhetők el.