Jön Rákay Philipék mohácsi csatáról szóló filmje is, most 5 milliós támogatást kaptak a forgatókönyvre

KULTÚRA
július 23., 14:35

Az 5 millió forintot a Mohács 1526 elnevezésű projekt forgatókönyv-fejlesztési támogatásaként kapták a Nemzeti Filmintézet filmszakmai döntőbizottságának köszönhetően, számolt be róla a 24.hu. Az 1848-as forradalmat feldolgozó, nagyszabású Most vagy soha! után Rákay Philip, Szente Vajk és a forgatókönyvet író Kis-Szabó Márk következő közös projektjükkel a mohácsi csatát terveznek megfilmesíteni.

Szente Vajk korábban úgy nyilatkozott, hogy ha megvalósulhat a film, akkor 2026-ra kell elkészülnie, a mohácsi csata 500. évfordulójára. Rákay pedig azt mondta a filmötletről, hogy A rettenthetetlen c. filmhez hasonló produkciót képzelt el.

Rákay Philip Most vagy soha! című filmje egyébként valamivel több mint 7 milliárd forintból készült el, a filmet a március 15-i ünnepi műsor helyett rengeteg iskolás is megnézte, akik bizonyára sokat szépítettek a nézettségi adatain annak a filmnek, amely 77,4 százalékban csupa egypontos értékelést kapott a legnagyobb filmes adatbázis, az IMDb oldalán. Jelenleg 1,9 pontos az értékelése.