Exkluzív: Németh Szilárd gyújtotta meg a lángot a budapesti olimpia nyitóünnepségén, és nem is akárhogyan

  • Igen, 33. próbálkozásra végre összejött, csütörtök este a nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődött a budapesti olimpia.
  • A 12 milliárdba kerülő show-műsort Vidnyányszky Attila és Orbán Ráhel rendezték, a magyar gógyi és a legmodernebb csúcstechnika alkalmazásával, a látvány lenyűgöző volt.
  • Egy baki miatt lelepleződött Orbán Viktor legféltettebb titka, amiről eddig csak a bennfentesek szűk köre tudhatott.
  • Mi is jelen voltunk a 600 milliárd forintért felépített úszó olimpiai stadionban. Élvezd és izguld velünk újra a történteket percről percre.
71 poszt

Csak annyit tudok mondani: Jézus Mária! Orbán lebukott

De természetesen nem ez a helyzet. A valóság, ha lehet, annál is megdöbbentőbb. A büféasztal mellett egy jellegzetes hordóhas áll, két vaskos, kurta vízilócsülköcskén támaszkodva, de a jelenség felül nem folytatódik Orbán fejében. Ő ugyanis két-három méterrel arrébb álldogál, kis tálkában valami csírát tart a kezében, abból csipeget, és közben elmélyülten beszélget dr. Schwab Richárd dietetikus-élemódtanácsadóval. És kábé olyan vékony, mint a megboldogult Paudits Béla!!! A látvány annyira erős, hogy a kamera kezelője automatikusan ráközelít az oszloplábakon álló pocakra. Egy exoszkeleton az!!!

Mécs Imre szelleme

Utoljára akkor éreztem ennyire ezt a borzongást, amikor Mécs Imre egy rendszerváltás táji tüntetésen arra próbált rávenni minket, hogy addig skandáljuk azt, hogy „Vytautas Lansbergis!”, míg össze nem omlik a Szovjetunió. A Duna sodorvonala fölött haladó drónok laza balkanyarral fordulnak rá a Karmelita legendás teraszára, ahol – már a távolból látszik – Orbán és társasága mit sem sejtve nyüzsög egy büféasztalnál. Nick Vujicic a büféasztalon szipákol egy bongból, miközben fennhangon énekli a NOFX „Brews” című számát. Valami megakadhatott a kormányzati kommunikációban, mert a fölső drón simán rázoomol a társaságra. A látványtól szórványos sikoltozás tör ki a lelátón. Első pillantásra ugyanis úgy tűnik, mintha valaki kettévágta volna Orbán Viktort.

Most kiderül, mit művelnek, amikor nem mutatja őket a kamera

A díszpáholyban izgatott mozgolódás támad. Fülelni kezdek, aztán nagy cseppekben izzadni. Jól hallom ugyanis, hogy az illetékesek miért pánikolnak: a labda és az élő közvetítés a tervezettnél kicsit előbb fog a Karmelitához érni, de a közvetítés miatt minden mobil ki van kapcsolva, így nincs már idő figyelmeztetni az érintetteket!!!!

Előkerül Orbán

Zúgunk tovább északnak, nagyjából a Duna sodorvonala fölött. Vesszek meg, ha ki tudom találni a következő célpontunkat, ám valaki ebben a pillanatban újabb tájékoztató cetlit tol elém. Az egész testem bizseregni kezd. A fáklyát szállító focilabda-drón célpontja ugyanis a Karmelita kolostor terasza, ahol azt egy ismert magyar grassroots futballista, Orbán Viktor fogadja majd. A kiprintelt szövegben nem szerepelt ugyan, de a sajtómunkatárs megsúgta, hogy az eredeti terv szerint mellre veszi a drónt, aztán jobb külsővel átnyesi a Dunán.

Mi lesz, megkajálunk?

Már úgy tűnt, hogy Für Lajossal meg a Lánggal együtt beugrunk a Félixbe legurítani egy polipsalátát edamame babbal és radicchióval, ám kiderült, hogy csak azért szálltunk ennyire alacsonyra, hogy le tudjuk rántani a leplet az ismert étterem előtti új, 30 méter magas köztéri emlékműről, Szőke Gábor Miklós alkotásáról, ami a NER-esek kedvenc ételét, egy osztrigát ábrázol. A szobor a mester jellegzetes nernimalista stílusának megfelelően aranyozott Louis Vuitton fülhallgatótokokból van összerakva.

Hová megyünk?

A közvetítés technikailag lenyűgöző: néha a Für Lajos kamerájának képét látjuk, néha a vele alakzatban, kicsit felette repülő másik drón által felvett képet. Északnak indulunk a Duna mentén.

Nem lesz baj ebből?

Ránézek régi, Poljot márkájú, de halálpontos karórámra: az imént kiosztott menetrend értelmében 20:05-kor kellett volna elindítaniuk Für Lajost – ez a drón hivatalos neve –, de úgy láttam, hogy tévedésből már 20:03-kor a levegőben volt a laszti.

Micsoda feszült pillanat

Mészáros ott áll a Mol-torony csúcsán, a kezében a lobogó fáklyával, a lélegzet-visszafojtva figyelő közönség pedig egyre gondol: „Hogyan viszi tovább?” Hát nem a kezében! Hanem beletűzi az Alapítvány és a Magyar Honvédség közös fejlesztésébe, a futball-labda alakú harci drónba, amit Komáromi „Gyuszika” György labdarúgóval együtt irányítanak!

Fáklyát sokféleképpen lehet átvenni

A stadionban hangosan sikoltozik a közönség, a hatás olyan, mint a Lumiere fivérek első vetítésein, Hanga ugyanis némi túlzással repül: 3 ugrással a Mol-torony tövénél terem, majd egyetlen nekirugaszkodással felpattan a kilátótetőre. Ahol egy pálcikaember fogadja. Vagy az Egy ropi naplójának főhőse? Nem! Száraz Pista legyek, ha ez nem a magyar sportélet ismert civil figurája, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Mészáros Lőrinc! Bizony ő az, át is veszi a fáklyát, a piaci ár alatt 40 százalékkal, halasztott fizetéssel és Hanga még örülhet, hol elkerülte a NAV-vizsgálatot.

Éles a helyzet, így szerepet kap a legkeményebb katonaember is

Mire ezt elmeséltem, a jellegzetes NER-fogat meg is érkezett az ünnepségen eddig is komoly szerepet játszó magyar író, Tiborcz István szolid művészkunyhója, a Gellért Szálló néven is ismert bel-budai épület elé. Sudár katonaember fogadja. Ki lehet ő? Csak nem az Első Fiú, a Sasfiók, a Pannon Puma? Nem! Böszörményi Nagy Gergely tartalékos tiszt az, a MOME alapítványi elnöke, aki átveszi a Lángot, majd a Moholy Nagy diákjai által fejlesztett speciális rugós cipőt csatol Hanga Ádám válogatott kosaras lábára, és a kezébe adja a fáklyát.

Már megint belovagolt valaki

Már kapcsolják is élőben a Bartók Béla utat. Igen, ez Lázár Vilmos kettesfogathajtó világbajnok. Egyik kezében fáklya, a másikban ostor. Egy olyan jármű bakjáról pattogtatja az ostort, amit a szervezőbizottság szíves közlése szerint Balásy Gyula gyűjteményéből kértek kölcsön: két hófehér G-Merci vontat egy kerekeken guruló Bayliner yachtot.

Most a LED-fal veszi át a főszerepet!

A negyedóránként csöpögtetett háttérinfók szerint most következik az olimpiai láng meggyújtása. A Fáklyát előbb Budapesten passzolgatják ide-oda ismert magyar sportolók és politikusok, amit a megnyitó közönsége a Für Lajosról elnevezett körkörös gigakivetítőn figyelhet élőben, aztán a stadionon belül fejeződik be a staféta.

Foci helyett erre kéne költeni a pénzt

A buszkasi ennek az ellentéte. Nem úgy értve, hogy olyan heterósport, amit nagyméretű állatokat hurcolva űznek, de mindenképpen baromi mozgalmas és látványos. Kicsit olyan, mintha rögbiznének, de a játékosok lovon ülnek, és nem tojáslabdát kell felkapniuk, hanem döglött birkát. Nincs könnyebb, mint azt mondani, hogy valaki fölkap egy döglött birkát, annál nehezebb tényleg megcsinálni, főleg a magasból lehajolva, egy baromi nagy páratlan ujjú patás hátáról. Ez a bemutató is kiváló, Pintér Tenya szépen odateszi magát, és azok a statiszták is, akik simán felkapkodják őt a földről.

Most bemutatják a 33. olimpia programjába a magyar szervezők által felvett sportágakat

Két félmeztelen férfi lovagol be a porondra, megállnak egymással szemben. Majd még egy pár, még egy, végül vagy száz. Mint a legtöbben talán tudják, néhány olimpia óta úgy van, hogy a rendező ország alkalmi jelleggel pár „saját” sportágat is felvehet a versenyprogramba. A MOB választása a lovasbirkózásra és a buszkasira esett. Igazi kétfrontos-népfrontos húzás volt ez a recsegő-ropogó NER-től, hiszen a lovasbirkózás ugyan a Kurultáj programjában is szerepel, mégis ez RuPaul kedvenc sportága is. Két izmos ló áll egymással szemben, fej a fej mellett, a nyergükben egy-egy derékig meztelen, a lovánál is izmosabb férfival. A bíró jelére összekapaszkodnak, és megpróbálják a másikat úgy kilökni-nyomi-tuszujgatni a nyeregből, hogy ők maguk ne essenek le, mert akkor mindketten veszítenek. Kicsit olyan, mintha lóháton szumóznának. A sport szabályai miatt a meccsek eleje úgy néz ki, hogy a két egymást duzzadó izmokkal ölelő faszi perceken át csak ölelkezik, miközben egyre hangosabban nyögdécsel, és úgy izzadnak, mint a rettegő alkalmi pilóta az Airplane-ben leszállás közben.

Tisztázták a felelősség kérdését

Kolléganőm szerencsére jól hallotta a műsor rendezője és a sebesült közötti beszélgetést. Vidnyánszky eszerint közölte vele, hogy ő a hibás, a rendező nem tehető felelőssé semmiért, de már a zuhanás közben átutaltatott neki hárommilliárd forint kártérítést. Nincs itt semmi látnivaló – közli a hangosbemondó, a műsor a jelek szerint zavartalanul folytatódhat.