Obama is támogatja Kamala Harrist

külföld
július 26., 11:10

Barack Obama és Michelle Obama egy közös nyilatkozatot tettek közzé, amiben úgy fogalmaztak, szerintük Harris rendelkezik „azzal a látásmóddal, karakterrel és erővel, amit ez a kritikus pillanat megkövetel”. Azt írták, „mindent megtesznek” a megválasztásáért.

photo_camera Fotó: CHIP SOMODEVILLA/Getty Images via AFP

Obama a korábbi nyilatkozatában üdvözölte Joe Biden visszalépését az elnökjelöltségtől, akkor azonban még nem mondta, hogy támogatná Kamala Harrist.

Az alelnök már megszerezte a demokrata küldöttek többségének támogatását, vagyis nagy eséllyel ő lesz a demokraták hivatalos elnökjelöltje. (BBC)