Hónapokkal a kegyelmi botrány után Novák Katalin végül elhagyta a Béla király úti államfői rezidenciát

POLITIKA
augusztus 03., 16:37

Augusztusig tartott Novák Katalinnak, hogy családjával együtt elhagyja a mindenkori államfő lakhelyéül szolgáló Béla király úti rezidenciát.

Novák titkársága ugyanis a Magyar Hanggal augusztus 2-án azt közölte, „igen, Novák Katalin kiköltözött családjával a Béla király úti ingatlanból saját tulajdonú otthonukba.”

Novák a kegyelmi botrány miatt február 10-én jelentette be lemondását, Sulyok Tamást február 26-án választotta meg az Országgyűlés és március 5-én vette át a hivatalt.

Ezután lassan költözni kellett volna, hiszen a köztársasági elnökre vonatkozó jogszabály értelmében az államfő nemcsak jogosult az elnöki rezidencia használatára, hanem

köteles is igénybe venni azt.

A 444 június közepén írt arról, hogy Novák Katalin még nem költözött ki. Novák titkársága nem reagált, a Köztársasági Elnöki Hivatal viszont megerősítette ezt. Azt írták, Sulyok Tamás és felesége abban az ingatlanban él, ami alkotmánybírósági elnöksége alatt is rezidenciául szolgált.

A lépcső alapján biztosra lehetett venni, hogy július közepén még mindig ott grillezett.

link Forrás

Hivatala a Magyar Hangnak július 29-én azt írta, Sulyok még mindig nem költözött be a rezidenciába. Novák kiköltözése után ez változhat, de kérdés, mennyi időre van szükség az átköltözéshez.

Fullosan felszerelt rezidencia várja

Novák kinevezése után egy csaknem 280 milliós felújításon esett át a rezidencia, egy sminkszobát és egy alagsori moziszobát is kialakítottak benne.

Az RTL kikérte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől a berendezéslistát, amiből kiderült, a mozi- és sminkszobát 8,1 millióból rendezték be.

Részletesen:

  • A két beépített mélysugárzó 671 ezer forintba,
  • a 7 beépített hangfal csaknem 3 millió forintba,
  • a hangáteresztő vetítővászon 2,46 millióba,
  • a végerősítő pedig 480 ezer forintba került.
  • Vettek kanapékat 960 ezerért, és költöttek még tükörre, babzsákra és szőnyegre is.

Emellett vettek egy bográcsállványt 312 ezerért, egy zöldséghűtőt 720 ezerért és egy borhűtőt 290 ezerért.

Az új komód 1,6 millióba, a könyvesszekrén pedig 2,6 millióba került.

Novák étkezőasztalt is kért, 10 székkel, amire 5,5 milliót költöttek. Ezek mind az állam tulajdonát képezik, így maradnak az épületben.

Címlapkép: Novák Katalin/Facebook

Kiemelt videóink