Valter Attila: Ez a negyedik hely életem végéig el fog kísérni

sport
augusztus 03., 18:43

Szenzációs versenyzéssel és a 273 kilométeres táv legvégén óriási hajrával a 4. helyen végzett a kerékpárosok mezőnyversenyében Valter Attila. Nála boldogabb 4. helyezett aligha nyilatkozott mostanában.

"Sírhatnékom van. Óriási győzelem ez számomra, nem hittem volna, hogy a legjobb 10-ben leszek" - mondta az m4 Sportnak a szép eredményeket azért már eddig is elérő Valter. Rádió nélkül kellett menniük, így nem tudta, hogy hányadik helyen áll, de azért érezte, hogy elől.

Szerinte sokat számított, hogy már egy hete kint van Párizsban - indulhatott az időfutamon is - , és bejárta az egész pályát. Élvezte az olimpiai falut is, hogy végre magyarok között lehet, ez is segíthetett neki. (A kevés magyar profi kerékpárosaként erre nem nagyon van lehetősége szezon közben.)

Egész nap jól érezte magát, „jók voltak a lábak”, jó taktikát dolgoztak ki. Valami azt súgta neki, hogy nincs szükség korai támadást, inkább igyekezett végig a legjobbakkal tekerni. Egy hibát vétett - nem árulta el, hogy mit -, de azt korrigálta. A végén pedig hajrázott, „mert nem mindegy, hogy 10. vagy 4. lesz az ember".

Érezte, hogy jó formában van idén, de ezt nem tudta szezonban közben megmutatni, "valahogy nem jött ki". Most igen. "Életem végig el fog kísérni ez a negyedik hely" - mondta boldogan.

Kiemelt videóink