Két nagy magyar bringasiker
A párizsi olimpia első hetének magyar szempontból legkellemesebb meglepetését két kerékpáros, Vas Kata Blanka és Valter Attila szolgáltatták, akik egyaránt negyedikek lettek az országúti mezőnyversenyben. A meglepetés nem csak azért volt kellemes, mert kevesen számítottak rá, hanem azért is, mert a magyar olimpiai sikerek ritkán születnek olyan sportágakban, amiket a világon sokan néznek – és nem csak négyévente az olimpiákon.
Mint szinte az összes olyan sportág esetében, amikre sokan figyelnek az olimpiákon kívül is, az országúti kerékpársportban sem az olimpiai arany jelenti a szakma csúcsát. A férfiak közt semmiképpen sem, és bár a nőknél nagyobb a rangja, azért náluk sem feltétlenül. Ez nem kisebbíti Vas és Valter fantasztikus teljesítményét, de fontos tényező annak megértésében, hogy a két magyar bringás hogy érhetett el ilyen szép sikert Párizsban.
Ha van ennek a szakmának csúcsa, az kétségtelenül az olimpia előtt néhány nappal befejeződött Tour de France, amit idén harmadszor nyert meg a világ ma legjobb bringása, a szlovén Tadej Pogacar. Tour-győzelemhez az országúti kerékpározás szinte minden aspektusában a legjobbak közt kell lenni. Mivel az olimpián – szemben például a vitorlázással – nem több szakaszból álló versenyeket rendeznek, hanem egyetlen egynapos mezőnyversenyt, ide jellemzően azok jönnek, akik az egynaposokon igazán jók.
A Tour ráadásul akkora terhelést jelent, hogy az azon jól szereplők közül sokan, például Pogacar és a második helyezett dán Jonas Vingegaard el sem mentek Párizsba, így a férfiak mezőnyéből sok nagy klasszis hiányzott. A női mezőnyről ez azonban nem mondható el, ott gyakorlatilag mindenki ott volt, aki számít – és aki befért hazája szűk csapatába.
Az olimpiai mezőnyverseny ugyanis alapjaiban különbözik valamennyi más kerékpárversenytől, még az egynaposoktól is. Mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság igyekszik kezelhető szinten tartani a nyári játékokon induló sportolók számát, bringában nem láthatjuk az év közbeni versenyeken megszokott közel kétszáz fős, hatalmas bolyokat. Párizsban a férfi és a női mezőnyversenyben is mindössze 90 kerékpáros indulhatott, és, ami még ennél is fontosabb, egy országból legfeljebb négyen tekerhettek.
Az országúti kerékpározás alapvetően csapatsport, még egy Tadej Pogacar is teljesen esélytelen lenne segítői nélkül. A Touron nyolcfős csapatok vannak a férfiaknál, a legnagyobb egynapos versenyeken heten indulhatnak, a nőknél általában egy versenyzővel kevesebben. Van, aki szó szerint vizet hord, van aki iramot megy, van aki a hegyeken segít, hogy a csapat legjobbja a célban a legjobb helyen végezhessen.
Az olimpián azonban nincs lehetőség ilyen feladatmegosztásra, mert nincs hozzá elég csapattárs. Négy bringást is csak a legerősebb nemzetek, például a belgák, a franciák, és a hollandok indíthatnak, a valamivel gyengébbek hármat, a még gyengébbek kettőt, Magyarország pedig a férfiaknál és a nőknél is csak egyet-egyet.
Ez kicsit olyan egyenlőtlen feltételeket eredményez, ahogy a Lanterne Rouge bringás podcastban fogalmaztak, mintha egy 4x100-as váltóban egyes országok négy különböző, mások három, kettő vagy akár egyetlen versenyzővel lennének kénytelenek teljesíteni ugyanazt a 400 méteres távot. És ez az, ami Valter és Vas negyedik helyét még értékesebbé teszi, hiszen nekik egyes-egyedül kellett kikaparniuk maguknak a gesztenyét, míg a dobogón mindkét versenyben csak olyan bringások végeztek (belgák, franciák, hollandok, amerikaiak), akiket bizony csapattársaik is segítettek.
De a négyfős csapatok sem elegendőek ahhoz, hogy egyetlen nemzeti válogatott úgy kontrollálja a többórás versenyt, ahogy a többi nagy versenyen a kereskedelmi alapon szerveződő csapatok gyakran megteszik. A 90 fős mezőny egy része eleve csak az olimpia szellemiségének jegyében tekerhet a legjobbakkal, tőlük az is szép eredmény, ha végig tudnak menni a férfiak 273, illetve a nők 158 kilométeres versenyén. A tényleg világszínvonalú bringások száma mindkét számban 60-70 fő között lehetett, ők azok, akik év közben is indulnak a legjobb versenyeken.
Mivel az olimpiai mezőnyversenyt senki nem tudja úgy kontrollálni, ahogy egy hét-nyolc fős csapatos versenyen szokás, a fordulatos verseny és/vagy káosz (kinek hogy tetszik) garantált. Ezen csak olyan klasszisok tudnak felülemelkedni, mint a belga Remco Evenepoel, aki a Touron harmadik lett, majd itt az olimpián az egyenkénti indításos, időméréses verseny után szombaton a mezőnyversenyt is hatalmas fölénnyel nyerte meg. Még egy defekt utáni bringacsere is bőven belefért neki az utolsó kilométereken, a célvonalon pedig megállhatott ünnepelni, annyival hátrébb jöttek a többiek.
A kaotikus versenyzésnek, a sokfelé szakadó bolynak köszönhetően a férfiak versenyét nem is lehetett tökéletesen követni az utolsó kilométereken. Ahhoz egyszerűen nincs elég kamera. Így nem tudjuk pontosan, hogy mi történt a végjátékban, a 18 kilométeres párizsi körpályán teljesített három közül a legutolsón. Csak annyit, hogy amikor Evenepoel már nyert, és az is látszott, hogy az ezüstérem a vele a lépést legtovább bíró francia Valentin Madouas nyakába kerül, a kamera a harmadik helyért küzdők szűk csoportjára váltott, és ebben hirtelen felbukkant a versenyen addig végig a mezőnyben megbúvó Valter Attila.
Valter a világ egyik legjobb csapatában, a holland Visma-Lease a Bike-ban teker, így tulajdonképpen nem meglepő, ha ott tud maradni a legjobbakkal. Korábban azonban az ilyen hosszúságú egynaposok végén akadtak gondjai, így jó volt látni, hogy ezúttal sok, nála papíron jobb versenyzőt hátrahagyva küzdhet a negyedik helyért. Hogy a bronzérem nem lesz meg, az ekkor már látszott, mert vismás csapattársa, a sprintben egyébként is nagyon jó francia Christophe Laporte már behozhatatlanul előtte volt, de a magyar bringásnak a vele együtt érkezők közül mindenki mást sikerült lehajráznia.
A magyar férfi kerékpársportnak a Franciaországban nevelkedő Bodrogi Lászlónak köszönhetően van egy világbajnoki ezüst- és bronzérme a 2000-es évek elejéről, de Bodrogi azokat az időfutamban szerezte, aminél a mezőnyverseny mindenképpen rangosabb. Valter 2022-ben negyedik lett az egyik legerősebb egynapos versenyen, a Strade Bianchén, az olimpiáig az volt a legnagyobb sikere. Most már viszont a párizsi negyedik hely, amit bátran lehetett a komplett magyar bringasport legnagyobb sikerének nevezni. Egészen vasárnapig.
Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!