Befejezte az egyeztetést a Belügyminisztérium az iskolai mobilhasználatról

oktatás
augusztus 06., 20:46

Július közepén tette közzé a kormány azt a tervezetet, ami alapján jogszabályba foglalnák azoknak a tárgyaknak a listáját, amiket ki lehet tiltani az iskolából. A közbiztonságra különösen veszélyes eszköz mellett megemlítették a mobiltelefonokat is, amiket csak a használatukban korlátozna a jogszabály. A diákszervezetek így is tiltakozni kezdtek, pedig az iskolák eddig is szabályozhatták a házirendjükben a mobilhazsnálatot.

Az oktatásért felelős Belügyminisztérium kedden egyeztetett a tervezetről a Nemzeti Pedagógus Karra, családszervezetekkel, pedagógus szakszervezetekkel, és a Magyarországi Református Egyház képviselőivel. Korábban egy digitális konzultációval kikérték a tanárok és az igazgatók véleményét, akiknek a többsége arra jutott, hogy az iskolai mobilozás eltereli a diákok figyelmét a tananyagról.

A tervezet lényege szerint a gyermekek tanulási teljesítményének javítása érdekében az iskolák felhatalmazást kapnak, hogy az iskolai mobilhasználatot saját házirendjükben szabályozzák. A diákoknak továbbra is lehetősége lesz mobiltelefonjuk használatára az iskolaidő előtt vagy után, szükséges esetben a szüleikkel is kapcsolatba léphetnek, illetve amennyiben a tananyag elsajátításához indokolt a mobiltelefon használata, akkor azt a tanár engedélyével a tanórán is használhatják. A házirendek betartatásáról az egyes iskolának kell gondoskodniuk. A tervezet társadalmi egyeztetése 2024. július végén zárult.

Nemrég megjelent egy másik tervezet is, ami előírná, hogy a pedagógus az órák, foglalkozások és tanulói felügyelet alatt csak nevelésre és oktatásra használhatja a telefonját. Kivéve ha a saját vagy más életét, testi épségét vagy vagyonát fenyegető veszélyt nem tudja másképp elhárítani, vagy ha segítséget kell kérnie.

Kiemelt videóink