Már reggel hétkor kígyózó sor állt a józsefvárosi rendelő előtt

Egészségügy
augusztus 07., 10:03

Augusztus 2-án a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ előtt iszonyú hosszú sorban álltak az emberek már kora reggel, és nem azért, mert kinyitott egy újabb sneakerbolt, hanem mert ebben a hónapban csak ezen a napon lehetett időpontot foglalni ultrahangvizsgálatra.

A Telex cikke szerint volt, aki már hajnalban ott állt a rendelő előtt: „Egy idősebb nő reggel ötre érkezett, de két óra elteltével, amikor még mindig várni kellett, már nehezen bírta az ácsorgást, ezért a többiek javasolták neki, hogy üljön le inkább egy padra”, de „aki igazán profi volt, az vitt magával egy összecsukható kisszéket, leült rá az utcán és olvasott”.

A józsefvárosi rendelőben minden hónapban csak egy napon lehet vizsgálatokra regisztrálni. Ha ezen a napon nem sikerül, lehet várni a következő hónapig.

A lapnak az intézmény vezetője azt mondta, a betegeket „nem tudják elhelyezni a várakozás idejére az intézmény földszinti várójában”, hogy „onnan figyelhessék a sorszámkijelző, behívó rendszert”, ami szerinte „egyébként egészségügyileg kifejezetten aggályos is volna”.

A kérdésre, hogy miért nem lehet online jelentkezni a vizsgálatokra, azt válaszolta, „mert az idősek, az informatikai kompetenciákkal kevésbé rendelkezők ezzel teljesen elesnének az ellátás lehetőségétől”.

Válaszlevelében aztán leírta azt is, hogy „a várakozás során olvasóikat ért kellemetlenségért a fentiek ellenére természetesen szíves elnézésüket kérjük, és bízunk abban, hogy a továbbiakban rendelkezésünkre álló személyi kapacitásokkal sikerül részükre olyan járóbeteg szakellátást nyújtanunk, amely megelégedésükre szolgál”.

Kiemelt videóink