Mindössze nettó 210 ezret keres a közigazgatásban dolgozók egy része

gazdaság
augusztus 07., 08:50

Az elmúlt öt évben többször is kaptak fizetésemelést a kormányzati vezetők, miközben a ranglétra alján lévő kormány- és köztisztviselők illetményét csak egyszer emelték. A 24.hu cikke szerint ebben a körben általánosnak számítanak a havi bruttó 320 ezer forint körüli fizetések, és gyakran két-három diplomával rendelkezők keresnek ennyit.

A lap azt írja, ezek a közszolgák 2018 óta csak egyszer, a 2022-es parlamenti választást megelőzően kaptak átlagosan 10 százalékos emelést. A területi közigazgatásban körülbelül 29 ezren dolgoznak, például kormányhivatalokban, kormányablakokban, földhivatalokban, munkaügyi hivatalokban, rajtuk kívül pedig még 27 ezer közszolga dolgozik az önkormányzati közigazgatásban.

A 24.hu cikke szerint ennek a közel 60 ezer embernek a túlnyomó többsége továbbra is a garantált bérminimumot, havi bruttó 326 ezer forintot kap, vagyis nettó 210–220 ezer forintot.

FRISSÍTÉS

Valótlanságokat állít a kormánytisztviselők béréről a szakszervezet - reagált a cikkre közleményben a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium.
Eszerint "a cikkben szereplő állításokkal ellentétben a valóság az, hogy a kormányhivatali munkatársak az elmúlt öt évben háromszor részesültek béremelésben: 2020 márciusában átlagosan - a cafeteria bevezetésével együtt - 18 százalékos, 2022-ben átlag 10 százalékos, míg tavaly júliustól átlagosan 15 százalékos emelés történt. Így 2020 óta összesen átlagosan csaknem 50 %-os illetményemelés valósult meg a kormányhivataloknál. A kormányhivatalokban dolgozók bruttó átlagbére jelenleg: 510.585 forint."

A minisztérium szerint az sem igaz, hogy a kormányhivatali dolgozók jelentős része a garantált bérminimumért dolgozna. Közleményük szerint ennél a 34 ezer kormányhivatali dolgozó 98,7 százaléka magasabb illetményben részesül.

Kiemelt videóink