Férfi pólónegyeddöntő: most tényleg utolértek minket az olaszok
A második negyed Di Fulvio góljával indult, majd az olaszok egyenlítettek, 4-4.
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A második negyed Di Fulvio góljával indult, majd az olaszok egyenlítettek, 4-4.
A második negyedben több gól már nem esett, a félidőben 4-2-re vezet Magyarország. A játékvezetők főszereplők lettek. Hiába a 4 perces emberelőny, mi is idegesen játszunk, a büntetőn kívül gólt nem tudtunk szerezni.
Az olaszok a második negyed 5. percében értek utol minket, Condemi egyenlített, 3-3. Ezt követően Condemit négy percre kiállították ütésért, mondván, nem csak gólt lőtt, de szándékosan megütötte Jansikot.
A gólt elvették, Magyarország jöhetett büntetővel, Manhercz belőtte, 4-2 ide.
A második negyed kihagyott helyzetekkel indult. Vámos emberelőnyből sem tudott betalálni, pedig lassan a második negyed fele is eltelt.
Kevesebb mint egy perccel a negyed vége előtt Velotto a második gólját szerzi, 3-2 ide. Az utolsó támadás az olaszoké volt, gól nem lett belőle.
Varga Dénes ellőtte a labdát, az ellentámadásból emberelőnyben szépítettek az olaszok, 2-1. Az ellentámadásból megint Manhercz volt eredményes, 3-1 ide. Még mindig az első negyedben járunk, de már alig másfél perc van hátra.
Manhercz második góljával 2-0 ide, amikor az első negyedből több mint négy perc telt el. Az olaszok büntetőjét Gianazza hagyja ki.
Idegesen kezdődött az olasz–magyar férfi pólónegyeddöntő. Az olaszok hozták el a labdát, Vogel Soma védett, az ellentámadásból a blokkba dobtuk a labdát. Az első gólt Manhercz Krisztián Krisztián szerezte.
A párizsi olimpián az olaszokat a görögök verték az utolsó csoportmeccsen, a magyarok két vereséget is szenvedtek, a spanyoloktól és az ausztráloktól.
Nos, a mai negyeddöntőkön az összes, ezt a párost verő csapat búcsúzott. A görögöket a szerbek, az ausztrálokat az amerikaiak, a spanyolokat a horvátok verték ki.
És ma este kiesik Olaszország vagy Magyarország is.
A párizsi olimpia szervezőbizottsága szerint alacsony a számuk a koronavírussal fertőzötteknek, de a játékok házigazdái figyelemmel kísérik a helyzetet.
Anne Deschamps kommunikációs igazgató nyilatkozott erről újságíróknak azt követően, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közölte: a párizsi olimpián hétfőig legalább 40 fertőzéses esetet regisztráltak. Deschamps azt mondta, hogy a WHO médiajelentésekből állította össze a számadatokat, „amelyeket nem szabad hivatalosnak tekinteni”.
Ezzel együtt a nemzeti egészségügyi hatóságokkal közösen nyomon követik a franciaországi egészségügyi helyzetet, s nemcsak a Covidra figyelnek. Ugyanakkor nem tudott pontos adatokkal szolgálni a koronavírusos esetek számáról.
„Csak nemzeti szinten tudjuk értékelni a helyzetet, de azt mondhatom, hogy a számok alacsonyak” – jelentette ki Deschamps. (MTI)
Az USA büntetőkkel verte Ausztráliát a férfi vízipólózók negyeddöntőjében.
Ezzel eldőlt, hogy a szerbek az USA-val játszanak az elődöntőben. Hogy ki lesz a horvátok ellenfele a négy között, az a 20:35-kor kezdődő magyar-olasz meccsen dől el.
A férfiaknál a Tour de Hongrie-n szakaszgyőztes ausztrál Sam Welsford, a nőknél az országúton Vas Blankát is megelőzve olimpiai bajnok amerikai Kristen Faulkner is aranyérmet nyert társaival pályakerékpárban szerdán a párizsi ötkarikás játékokon.
Kilátogatott a velodromba a 100 esztendős Charles Coste, aki az olimpiai láng egyik hordozója volt a nyitóünnepségen és 76 évvel ezelőtt, az 1948-as londoni játékokon tagja volt az üldözéses csapatversenyben aranyérmes francia csapatnak.
Férfi üldözéses csapatverseny, olimpiai bajnok: Ausztrália (Oliver Bleddyn, Conor Leahy, Kelland O'Brien, Sam Welsford)
2. Nagy-Britannia (Daniel Bigham, Ethan Hayter, Charlie Tanfield, Ethan Vernon, csere: Oliver Wood)
3. Olaszország (Simone Consonni, Filippo Ganna, Francesco Lamon, Jonathan Milan)
Női üldözéses csapatverseny, olimpiai bajnok: Egyesült Államok (Jennifer Valente, Lily Williams, Chloé Dygert, Kristen Faulkner)
2. Új-Zéland (Ally Wollaston, Bryony Botha, Emily Shearman, Nicole Shields)
3. Nagy-Britannia (Elinor Barker, Josie Knight, Anna Morris, Jessica Roberts)
Budapesten szerzett kvótát Andy Macdonald, az amerikaiak és britek 51 éves legendás gördeszkása. Az élete álma teljesült azzal, hogy olimpián indulhat. A videóban feltűnik egy másik legenda, az 56 éves Tony Hawk is, de ő csak tapsolja a kollégáját.
Magyarország 2008-ban, Olaszország 1992-ben nyert utoljára olimpiai bajnokságot férfi vízilabdában, az örökranglista élén viszont ez a két válogatott áll 17, illetve 11 éremmel.
A két válogatott életében az idei év kivételes volt, ugyanis a szerdai negyeddöntő már a hatodik meccsük lesz, ilyen valószínűleg még soha nem volt a sportág történelmében. Az öt idei meccsből kétszer győztünk, az egyik a 2024-es Eb csoportmeccsén volt, a bronzmeccsen viszont visszavágtak az olaszok. A vébén a csoportban ugyan 15-14-re legyőztük az olaszokat, de minket a negyeddöntőben megállítottak a franciák, az olaszok viszont csak a döntőben kaptak ki a horvátoktól.
A győztes a horvátokkal játszik az elődöntőben.
Németország és Spanyolország után Dánia is bejutott a párizsi olimpia férfi kézilabdatornájának elődöntőjébe, miután 32-31-re legyőzték Svédországot.
A dánok a torna nagy esélyesei, az utolsó három vébét megnyerték, Tokióban a döntőben kaptak ki a franciáktól. Párizsban eddig az összes meccsüket megnyerték, a franciákkal pedig már nem kell számolniuk, mert néhány órával korábban kiverték őket a németek.
A nap utolsó elődöntőjét este fél 10-kor játssza Norvégia és Szlovénia.