Több nyugati ország is elítélte a gázai iskola elleni izraeli légicsapást

külföld
augusztus 10., 18:21

Heves kritikákat váltott ki az izraeli hadsereg szombat hajnali lépicsapása, ami egy gázai iskolát ért. Az áldozatok pontos számát egyelőre nem lehet tudni, de több mint 70 halottat már azonosítottak. Izrael állítása szerint azért célozta az iskolát, mert ott a Hamász egyik parancsnoki központja működött. A terrorszervezet ezt tagadja.

Salim Oweis, az ENSZ gyermekvédelmi szervezetének szóvivője „igazán felháborítónak” nevezte a támadást. Azt mondta, a gázai iskolák tele vannak civilekkel, gyermekekkel, anyákkal és családokkal, akik minden üres helyet felhasználnak, hogy menedéket leljenek.

Philippe Lazzarini, a palesztinokat segítő ENSZ-ügynökség vezetője pedig azt mondta, „itt az ideje, hogy véget érjenek a borzalmak, amik a szemünk láttára történnek meg”.

Az iskola udavara a légicsapás után
photo_camera Az iskola udavara a légicsapás után Fotó: OMAR AL-QATTAA/AFP

A légicsapást Franciaország is „a leghatározottabban” elítélte. A francia külügyminisztérium közleményében azt írta, néhány hete ismét célkeresztbe kerültek a gázai iskolaépületek, ez pedig elviselhetetlenül sok civil áldozatot eredményezett. „Izraelnek tiszteletben kell tartania a nemzetközi humanitárius jogot” - tették hozzá.

David Lammy brit külügyminiszter is reagált a támadásra. Azt mondta, megdöbbent az emberéleteket követelő tragédiát látva. Emellett arról beszélt, hogy azonnali tűzszünetre van szükség Gázában. (via BBC)

Kiemelt videóink