A „baloldal vörösbárója” lesz a Honvéd új tulajdonosa

foci
augusztus 15., 10:39

Az egykori Diósgyőr-tulajdonos Leisztinger Tamás cége, az Arago Sport lett a kispesti Honvéd FC új tulajdonosa. A korábbi tulajdonos, a Reditus Equity öt év után válik meg a klubtól.

A „baloldal vörösbárójaként” is emlegetett Leisztinger olyan nagyvállalkozó, aki kormányoktól függetlenül meg tudta találni a számításait: volt ő már szocialista háttérmilliárdos, de a NER-ben is talpon tudott maradni. Értesülések szerint ebben az is segítette hogy 2010-ben bevásárolta magát a borsodi focicsapatba, amit csak tíz évvel később adott el, de tavaly az ő bányacégéért fizetett közel négymilliárd forintot a magyar állam.

„Maradjunk annyiban, hogy egy Magyarországon vállalkozásokat működtető ember esetében nem baj, ha szerepet vállal olyan ügyekben, ami egyébként is fontos neki. Főleg akkor nem, ha például az ország első számú politikai vezetőjének is fontos ugyanez az ügy”,

mondta egy korábbi interjúban. Leisztingerről egyébként csak egyetlen fotót találtunk, amin Orbán Viktorral egy társaságban szerepel - azt is 2016-ból.

Az egyesület közleménye szerint a mostani tranzakció célja, hogy a Honvéd „hosszútávú jövője és eredményessége biztosítva legyen” és a következő években is betölthesse azt a szerepet, amivel az elmúlt évtizedekben „hozzájárult a magyar labdarúgás fejlődéséhez és sikereihez”.

A tizennégyszeres bajnok klub csúnya vereségekkel esett ki az NB II-be tavaly, tavasszal pedig az innen való kiesést is éppenhogy sikerült elkerülniük. A cégpapírok szerint a Honvéd jelentős tőkepótlásra is szorul, az elmúlt két évben ugyanis több mint hárommilliárd forintos veszteséget termelt, amit nem bírt el a cég saját tőkéje - ez veszélyezteti a jogszabályoknak való megfelelést.

Kiemelt videóink