Egy géndefektus miatt váltak barátságossá a kutyák

ÁLLAT
augusztus 15., 15:43

A kutyák egyik legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy sokkal barátságosabbak az emberekkel, mint a farkasok, ami az ELTE kutatói szerint a háziasítás során bekövetkező genetikai változások eredménye. Az ELTE etológusai amerikai kutatókkal közösen vizsgálták, hogy mi okozhatta a kutyák háziasítás során kialakult extrém barátságos viselkedést, és a legújabb eredmények alapján arra jutottak, hogy egy gén kromoszómakörnyezetének térszerkezete is befolyásolja a magatartásukat.

Gyerekek simogatnak egy kutyát a nyilvános rendőrkutya-kiképzési bemutatón, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-fõkapitányság bűnmegelőzési osztályának rendezvényén az állatok világnapján a miskolci Népkertben 2023. október 4-én
photo_camera Gyerekek simogatnak egy kutyát a nyilvános rendőrkutya-kiképzési bemutatón, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-fõkapitányság bűnmegelőzési osztályának rendezvényén az állatok világnapján a miskolci Népkertben 2023. október 4-én Fotó: Vajda János/MTI/MTVA

Az összegzés szerint az emberek között is előfordul veleszületett extrém barátságosság, mégpedig a Williams-Beuren szindrómások között. Ráadásul a kutyák és a Williams szindrómások genomjában hasonló géndefektust sikerült azonosítani.

A GTF2I gén az idegrendszer fejlődésének szabályozásában vesz részt, főként a szorongással és a barátságossággal kapcsolatos idegpályákban fejti ki a hatását. A mostani vizsgálatunkban azt szerettük volna megvizsgálni, hogy a gén különböző változatai eltérő kromatintérszerkezethez vezetnek-e” - részletezte a közleményben Bridgett vonHoldt, a Princeton Egyetem kutatója, a BMC Genomics szakfolyóiratban megjelent publikáció vezető szerzője. A kromatin a kromoszómákat alkotó, DNS-ből és fehérjéből álló komplex elnevezése. A GTF2I génnek ugyanis több változata van. A farkasok eltérő változatot hordoznak, mint a kutyák többsége. Ha a különböző génváltozatok megváltoztatják a kromatin térbeli szerveződését, akkor az hatással lehet a gén aktivitására is.

A kutatóknak a vizsgálathoz kutyák agyszövetére volt szükségük, ezért megkeresték az ELTE Etológia Tanszék Kutya Agy- és Szövetbankjának munkatársait.A szövetbankba gazdák felajánlásai alapján kerülnek a kutyák, amiket egészségügyi okokból altattak el, többnyire idős korban. Ebbe a vizsgálatba csak olyan kutyákat vontak be, amiknek nem volt idegrendszeri betegségük. Az eredmények igazolták a várakozásokat, mert a GTF2I gén ősi és modern változatai eltérő kromatinszerveződéshez vezetnek.

A DNS-be gyakran beépülnek önsokszorozó, mobilis génszakaszok, úgynevezett retrotranszpozonok. A GTF2I gén ősi változatába beépült egy ilyen szakasz, de a modern kutyagenomból kiszelektálódott. Azt találtuk, hogy a retrotranszpozon jelenléte vagy a hiánya megváltoztatja a GTF2I gént magába foglaló kromatin háromdimenziós szerkezetét. Ha a szakasz hiányzik, a DNS összecsomagolódásakor nem alakul ki egy kromatinhurok. Ez megváltoztatja a génkifejeződést, ami részben magyarázatot adhat a kutyák és a farkasok viselkedése közti különbségre” - foglalta össze Dhriti Tandon, a tanulmány első szerzője.

Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy a kutyák és az emberek hiperszociális viselkedésének hasonló a molekuláris háttere.

Amikor azt találjuk, hogy a kutyák más génváltozatokat hordoznak, mint a farkasok, akkor feltételezhető, hogy a különbség evolúciós jelentőségű” - emelte ki Kubinyi Enikő tanszékvezető egyetemi tanár, aki szerint az a felismerésük, hogy a viselkedés kialakulásához nemcsak a DNS bázissorendje, hanem a fehérjékkel összekapcsolódó térszerkezete is hozzájárulhat, új irányt adhat a kutyaevolúciós kutatásoknak. (ELTE)

Kiemelt videóink