Korábban letagadta, most bejelentette a hevesi polgármester, hogy veszélyes vegyi anyagot gyártó üzemet létesítenek a városban

belföld
augusztus 16., 17:52

Sveiczer Sándor hevesi polgármester csütörtök este nagy csendben a Facebookon bejelentette, hogy Heves városában telepszik le a BYN Chemical magyarországi leányvállalata – írta szintén a Facebookon Csárdi Antal, az LMP politikusa. A BYN a világ egyik legnagyobb NMP, vagyis N-metil-pirrolidon gyártója, 40 milliárd forintért építheti meg a „világ legmodernebb oldószertisztító és újrahasznosító” üzemét a városban.

Az NMP egy súlyosan magzatkárosító, illetve meddőséget, vetélést is okozó szer, írta. Egészségügyi határértékről nem is beszélhetünk esetében, ugyanis ebből a veszélyes oldószerből egészen kis mennyiség sem juthat földekbe, vizekbe. A Magyar Hang írta arról, hogy a közelmúltban Gödön, a Samsung akkugyáránál éppen NMP-t mutattak ki a kutakban, pedig ott csak felhasználják, nem gyártják a vegyszert.

Lőcsei Lajos momentumos országgyűlési képviselő pedig arról írt, hogy az adatigénylésére június 17-én megküldött válaszában a hevesi önkormányzat még az égvilágon semmiről sem tudott, és tagadott mindennemű kapcsolatot a BYN Hugary Kft-vel.

A polgármester korábban, a választások előtt is tagadta, hogy hasonló beruházást tervezne. Egy áprilisi Facebook-videóban azt mondta: „A félrevezető információkkal ellentétben nem épül akkugyár Hevesen” – igaz, vegyianyag-gyártásról nem beszélt. A Magyar Hang újságírójának június elején a telefonba azt mondta: „Hagyjon, nem tudok ezzel foglalkozni!”, majd letette a telefont.

(STR / AFP)
photo_camera A kép illusztráció Fotó: STR / AFP

Szijjártó korábban Csárdi írásbeli kérdésére azt válaszolta, „ha valamely beruházni szándékozó vállalattal sikeresen lezárulnak a tárgyalások, a Külgazdasági és Külügyminisztérium haladéktalanul tájékoztatni fogja a nyilvánosságot.” Ez egyelőre nem történt meg, ahogyan a polgármester, úgy a miniszter sem adott tájékoztatást a beruházásról. Csárdi megjegyzi, hogy közmeghallgatás sem volt még a városban a gyár odatelepítéséről.

Kiemelt videóink