Friss
Mikor mondana le Lázár János? Mikor csatlakozhat Kanada és Grönland az Egyesült Államokhoz? Mítosz-e a béta generáció és miért fordult a tényellenőrök ellen Zuckerberg? Válaszok a 444 napindító hírlevelében.
A kerületi polgármester, Böröcz László szerint kellene a plusz pénz, de mégsem így fogják beszedni.
A tűzoltók egész éjszaka küzdöttek a lángokkal, miközben tízezrek hagyták hátra az otthonukat az evakuálási parancsok miatt.
„Továbbra is a MÁV új Kopaszi gáti üvegpalotája a legnagyobb magyar hazai forrásból finanszírozott vasúti beruházás - sőt, lassan az egyetlen.”
Az elnök sajtótájékoztatója után a dán média is Grönland-lázban ég, és sorban érkeznek a nyilatkozatok arról, hogy a sziget nem eladó. Donald Trump Jr. közben Grönlandra látogatva Amerika-ellenes dán álhírekről beszélt.
A Facebook-vezér nemcsak az újságírók munkáját, hanem a program eddigi működését is hamis színben tüntette fel, amikor bejelentette: a cég „megszabadul" a tényellenőrzőktől. Trump közben nagyon örül a döntésnek.
„Harminc éven át a víz volt az otthonom, egy szentély, ahol megnyugvást és erőt találtam.”
Trump még egy keddi sajtótájékoztatón jelentette be új expanziós programját, aminek részeként átnevezné a Mexikói-öblöt.
„A tegnap meghozott intézkedések, amelyek a Magyarországon egyre terjedő kleptokrácia és annak a magyar demokráciára jelentett fenyegetése miatt születtek, komoly megfontolást igénylő döntések voltak az Egyesült Államok részéről.”
A TV2 által közölt felvétel vágott, állítják az egyenruhások.
Nagy siker a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint.
„Az Amazonashoz hasonló folyók hatalmasnak tűnhetnek, ugyanakkor az édesvízi környezet nagyon törékeny” - mondta Patricia Charvet, a tanulmány társszerzője, a brazíliai Ceará Szövetségi Egyetem biológusa.
A belga élelmiszer-ügynökség azután tette közzé a felhívást, hogy egy belga város önkormányzata tippeket tett közzé a tűlevelűek ételként való újrahasznosításáról.
Pedro Sánchez szerint könnyedén megfelejtkeznek az emberek a demokrácia erősségeiről, ha benne élnek.
Szervkereskedőknek műtő pakisztáni sebész, szerb fegyverkereskedő, korrumpáló izraeli bányamilliárdos. Kiket tett Rogán előtt a hírhedt Glomag-listára Amerika, de ami most még fontosabb: kiknek és hogyan sikerült lekerülni róla?
A tudósítás szerint a templomlátogatás után Orbán visszatért a szállásukra, míg feleségét egy másik járművel visszaküldte, hogy folytassák a kezelést.
Mármint nem az animált, hanem az „eredeti” kaliforniai verziója, Perry, akiről a DreamWorks animátorai mintázták Eddie Murphy karakterét.
A huszonhét uniós országból mindössze kettő nem oldotta meg az energiafüggését az orosz importtól és most mást próbál hibáztatni a problémája miatt.
Miután Lázár János megígérte, hogy a MÁV-Volán-csoport összes mosdóját felújítják idén.
Ha valaki ezen a folyón pecázott volna, az halál fia. A jelenség látványos és rémisztő, a jeges ár hasonló okokból pusztította majdnem el Pestet 1838-ban.
A 29 éves Salát december 19-én tartóztatták le, három nappal azután, hogy az olasz hatóságok őrizetbe vettek egy iráni mérnököt, akit azzal gyanúsítottak, hogy olyan dróntechnológiát szállított, ami amerikai katonák halálához vezetett.
A vonatok ugyanúgy megállnak negyven percre a határon, mint korábban.
Fülöp Attila szerint „nem jó szívvel tesszük, amit tesszük.”
Politikusok gyerekei ne kapjanak állami pozíciókat - erről beszélt Lázár János a 444-nek, aki Orbán Ráhel esetében mégsem lát összeférhetetlenséget.
Évente kétszer lehet pályázni, legutóbb csaknem háromezren jelentkeztek.