Veszprém díszpolgára lett Navracsics Tibor

POLITIKA
augusztus 20., 20:44

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter átvette a Veszprém Város Díszpolgára címet Porga Gyula fideszes polgármestertől a város ünnepi rendezvényén.

Porga Gyula a díj átadása előtt a közmédiának azt mondta: Navracsics Tibor az elmúlt másfél évtized városmegújítási programjának fontos szereplője volt, mindig segítette a város törekvéseit, és meghatározó tagja a helyi közéletnek. Személye a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programnak is fontos „tartóoszlopa” volt – mondta.

A polgármester azt mondta, Navracsics Tibor a munkásságával már régóta Veszprém díszpolgára, „de most már papírja is lesz róla”.

Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője az ünnepi beszédében azt mondta: időről időre felnőnek közöttünk olyan emberek, akik Szent István hagyatékát nem csupán értelmezni voltak képesek, hanem gyakorolni is, átültetve az adott kor viszonyaiba. Veszprém sosem volt rest tisztelegni azok előtt, akik vitathatatlanul a város és a térség előmenetelének szentelték idejüket, munkásságukat és intellektusukat – mondta.

Navracsics Tibor beszédet mond az állami kitüntetések átadásán az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén a Zeneakadémián 2024. augusztus 20-án..
photo_camera Navracsics Tibor beszédet mond az állami kitüntetések átadásán az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén a Zeneakadémián 2024. augusztus 20-án.. Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

A veszprémi születésű Navracsics Tibort 2010-ben és 2014-ben is a város országgyűlési képviselőjévé választották, 2010 és 2014 között közigazgatási és igazságügyi miniszter és miniszterelnök-helyettes volt, 2014-ben rövid ideig a külgazdasági és külügyminiszteri posztot is betöltötte.

Ezután a 2014 és 2019 közötti ciklusban oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosként dolgozott az Európai Bizottságban, majd 2019-től az EKF programért felelős kormánybiztos volt. A 2022-es országgyűlési választásokon a szomszédos, tapolcai egyéni választókerületben szerzett mandátumot, majd a megalakult kormányban előbb területfejlesztési, majd közigazgatási és területfejlesztési miniszterként dolgozik.

A veszprémi városi önkormányzat közölte, hogy a településért végzett több évtizedes elkötelezett és áldozatos munkája, a helyi közéletben betöltött aktív szerepe és az EKF program megvalósításában végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként adományozott díszpolgári címet Navracsics Tibornak. (MTI)

Kiemelt videóink