A rendőrök azt állítják, hogy nem néznek be a gyermekvédelmi dolgozók fiókjába azok életvitelének ellenőrzése közben

POLITIKA
augusztus 29., 17:40

„Belenéztek a fiókokba, és megkérdezték, tartunk-e otthon alkoholt, és miért dohányzunk a lakásban, miközben csak a most divatos hevítéses cigit használjuk”

Ezeket egy gyermekkkvédelemben dolgozó mesélte a Népszavának, elkezdődött ugyanis a szektor munkavállalóinak rendőri ellenőrzése „a kifogástalan életvitellel összefüggésben.”

A lapnak a történtekről beszámoló érintettek szerint - nevelőszülőkről és intézetben dolgozókról van szó - a témában kitöltendő kérdőívet beszélték jellenzően át a rendőrökkel, akik a szomszédokhoz is becsöngettek kérdezősködni. És körbenéztek az érintettek lakhelyén. „Még a tyúkólba is benéztek, sátánista jelképeket kerestek” - mondta egyikük. Egy másik beszámoló így szólt:

„Rákérdezett a havi bevételükre, és a törlesztőrészlet nagyságára, majd a lakásban kellett végigvezetnünk őket, és fényképeken szereplő családtagokról meséltettek minket.”

A cikk ideget találhatott az érintett Nemzeti Védelmi Szolgálatnál, a szervezet ugyanis a cikkre való utalás nélkül, de nem sokkal annak megjelenése után komplett válaszcikket közölt a saját weboldalán, „A kifogástalan életvitel ellenőrzés nem felderítő tevékenység” címmel.

A cikk azzal az állítással kezdődik, miszerint

„A kifogástalan életvitel ellenőrzés során a védelmi tisztek nem végeznek nyomozati cselekményeket, így kutatást sem tartanak, vagyis például fiókokba, szekrényekbe nem néznek be.”

Azt is hangsúlyozzák, hogy

„A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) a kifogástalan életvitel ellenőrzés során titkos információgyűjtést nem folytat és nem tesz fel szexuális szokásokra vonatkozó kérdéseket.”

Majd tisztázzák a kérdezősködés jogalapját:

„A 2024. július elsejétől hatályos gyermekvédelmi törvényben meghatározottak szerint a gyermekvédelemben dolgozók kifogástalan életvitelét az NVSZ ellenőrzi. Fontos kiemelni, hogy ez nem bűnfelderítés, az ellenőrzés nyilvántartási adatokra és környezettanulmányra támaszkodik. A kifogástalan életvitel ellenőrzést a munkáltató kéri az NVSZ-től.”

Az NVSZ közleménye hangsúlyozza, hogy a nyomozásuk végeztével nem ők döntenek a kivizsgált gyermekvédelmi dolgozók sorsáról:

„Az NVSZ a kifogástalan életvitel ellenőrzés végén határozatban tájékoztatja a munkáltatót annak eredményéről. Munkajogi döntéseket kizárólag a munkáltató hoz az ellenőrzés eredményének ismeretében. A munkáltató a kapott tájékoztatás birtokában dönti el, hogy alkalmas-e az illető a gyermekvédelemben történő foglalkoztatásra, megfelel-e azon magas szintű társadalmi elvárásoknak, amelyeket a gyermekek felügyeletéről gondoskodó személyekkel szemben támasztanak.”