Nem lehetett élőzni, elmaradt a Polt Péter – Vadai Ágnes találkozó

poltika
augusztus 29., 20:35

A DK szerint koncepciós eljárás folyik Kiss László óbudai polgármester ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy 18 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el 2019-es polgármesterré választása óta. A gyanú szerint Kiss megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeres megbízásokat kapnak az önkormányzattól, cserébe ezért neki és másoknak pénzt kell visszafizetni. Hogy ezt leplezzék, fiktív, túlárazott szerződéseket kötöttek a cégekkel. A valóságban viszont más végezte el a munkát.

Kisst azután gyanúsították meg, hogy egy korábbi munkatársa vádalkut kötött az ügyészséggel. Kiss tagadja a bűncselekmény elkövetését.

A DK-s Vadai Ágnes a héten állt elő azzal, dokumentumokkal tudják bizonyítani, hogy Kiss Lászlót felsőbb megrendelésre akarják lejáratni. Szerdán idézett is egy márciusi kihallgatási jegyzőkönyvből, amelyben az egyik érintett cégvezető arról beszél, 2021-ben megkereste őt valaki azzal, hogy egy meg nem nevezett állami vezető szeretné megbuktatni Kiss Lászlót, amihez szükség lenne az ő cégére.

Vadai ezek után időpontot kért és kapott Polt Péter legfőbb ügyésztől, hogy tisztázzák, ki rendelte meg „Kiss megbuktatását”, illetve ki utasította az ügyészséget a büntetőeljárás megindítására.

Vadai csütörtök délután 3-ra kapott időpontot Polthoz, de a Központi Nyomozó Főügyészség már szerdán közölte, nem volt politikai megrendelés az óbudai ügyben. A Vadai birtokába került vallomással kapcsolatban azt írták, egy büntetett előéletű ember – magát fedett nyomozónak kiadva - tett ajánlatot egy vállalkozónak, aki ellen költségvetési csalás miatt folyt eljárás. Azt állította, munkakapcsolatban van egy miniszterrel, és felajánlotta, hogy az eljárás megszűnik, ha a vállalkozó pénzt és ellenzéki politikusokra vonatkozó bizonyítékokat ad át neki.

Az ügyészség a nyomozás során megállapította, hogy a férfinek nem volt köze a nyomozóhatóságokhoz, és semmilyen felsőbb kapcsolata nem volt, így befolyással üzérkedés miatt vádat emeltek ellene. A vállalkozó egyébként tényleg megosztott korrupciós bűncselekményekre vonatkozó információkat az álnyomozóval, majd önként megjelent az ügyészségen és elmondta, mi történt.

Ilyen előzmények után érkezett Vadai Ágnes és két képviselőtársa, Barkóczi Balázs és Sebián-Petrovszki László Polt Péterhez, de a találkozó meghiúsult. A DK-s politikusok ugyanis élőben akarták közvetíteni a megbeszélést, amibe Polt nem ment bele.

A Legfőbb Ügyészség azzal érvelt, Poltot az országgyűlésben lehet nyilvánosan kérdezni, egyébként nincs ilyen kötelezettsége. Ráadásul mivel folyamatban lévő ügyről van szó, az élőzés a nyomozás érdekeit is sértheti. Vadai a történteket úgy értelmezte, hogy Polt bujkál, és feltette a kérdést, vajon mit titkol.

Címlapi kép: Vadai Ágnes Facebook-oldala

Kiemelt videóink