Több mint százan meghaltak egy sikertelen börtönkitörésben a Kongói Demokratikus Köztársaságban

külföld
szeptember 03., 14:35

A Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában 129 ember vesztette életét egy sikertelen szökési kísérletben a központi börtönből, írja a BBC.

A környéken lakók hajnalban órákon tartó lövöldözést hallottak. Újságírók megpróbáltak bejutni a szigorúan őrzött börtönhöz, de a rendőrség lezárta a területet.

photo_camera Fotó: HARDY BOPE/AFP

A hatóságok eleinte csak két halálesetet ismertek el, aztán Shabani Lukoo belügyminiszter arról számolt be az X-en, hogy 24 fogoly halt bele a lőtt sebekbe, a többi áldozat pedig a kitörés során kialakult zsúfoltságban fulladt meg.

Ez a Kongói Demokratikus Köztársaság legnagyobb börtöne, hét éve már volt itt egy lázadás, akkor több mint négyezer rab szökött meg.

A börtönben rendkívüli állapotok uralkodtak, 2020-ban a BBC megszólaltatott egy börtöntisztviselőt, aki elmondta, hogy az élelmiszer- és a higiénia hiánya miatt haldokolnak a bentlakók, emellett, az alapból 1500 elítéltre kialakított börtönben, közel tízszer annyi, nagyjából 14 ezer embert tartottak fogva.

Szerző: Szántó Dániel