Évekig fészkeltek a darazsak a gyerekszoba felett, aztán átszakították a gipszkartont

belföld
szeptember 04., 08:14

Egy Szolnokon élő család élete hirtelen hitchcocki thrillerré változott, amikor elözönlötték a darazsak a gyerekszobát. „Aznap érkeztünk haza a fiammal, aki néhány napig nem volt itthon, és valószínűleg ez menthette meg az életét – kezdte beszámolóját a Blikknek a nő, aki azt mondta, a gyereke, miután bement a szobájába, hangosan kiabálni kezdett, hogy tele van a szobája darázzsal. Naivan odament egy rovarirtó spray-vel, de azt, ami ezután fogadta, elmondása szerint soha nem felejti el. „Szinte éjszakai sötétség volt odabent, az ablakon nem lehetett kilátni a tengernyi rovartól, több százan nyüzsöghettek a helyiségben.”

Azonnal kimenekültek a szobából, majd riasztották a tűzoltókat, közben a nőt megcsípte az egyik darázs, a csípés pedig szívritmuszavart okozott nála, emiatt a nőt később egy napig bent tartották a kórházban.

A Blikk beszámolója szerint többen is megpróbálták kiirtani a darazsakat, de amikor először vegyszert fújtak a villanyvezetékhez, ami mellett lemásztak a plafonról a rovarok, azok teljesen megbolondultak. Átszakították a gipszkartont és a tapétát, majd még többen zúdultak a szobába. Végül másnap reggel bontották meg a mennyezetet, akkor derült ki, hogy a fészket, amiben több ezer darázs élt, már csak a tapéta tartotta, bármikor átszakadhatott volna, be a gyerekszobába.

A gyerek később elmondta hogy éjszakánként hallott hangokat a fal mögül, de azt hitte, valamelyik háztartási berendezés az, mert olyan volt, mint amikor zúg az áram a vezetékekben.

A családnak azt mondták, hogy a hatalmas, ötszintes darázsfészek hónapok, de akár évek óta is épülhetett a fejük felett.

Kiemelt videóink