A EconomiX a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével kapcsolatban arról érdeklődött, van-e olyan célszám a kormány fejében, amit kívánatosnak tartana?
A kormány szándéka a többéves, kiszámítható megállapodás - ismételte meg Gulyás., hozzátéve, hogy előzetesen úgy látják, jövőre 3 százalék körül állhat be az infláció, ehhez mérten számolnak, de a kormány nem akar diktálni a feleknek.
Takács Péter egészségügyi államtitkár azon kijelentésére, miszerint az alapellátásban dolgozó orvosok 10-15 százalékának teljesítménye visszaesett, és az etikátlan betegellátás rontja az egészségügyi állapotokat, Gulyás nem kívánt reagálni, de jelezte, hogy a paraszolvencia kivezetését sikernek értékeli, hozzátéve, hogy a fix fizetés nem garantálja, hogy minden orvos rendesen dolgozik. Szerinte elsősorban a kórházigazgatóknak kell ez ellen fellépnie.
Paks környékén el tudják majd helyezni az érkező többezer munkavállalót, a kormányzat és a főváros közt pedig mindig is folyt vita a fejlesztési pénzek elosztásáról, abban pedig a kormány egyetért Brüsszellel ((egyetértési pont van - mondta Gulyás!), hogy a kohéziós pénzek elosztásánál figyelembe kell venni, hogy a főváros és Pest megye fejlettebb más magyarországi régióknál.