Kovács „Kokó” István a fideszességéről, a Sztárbox létjogosultságáról és az „elcsajosodott” világról is beszélt

belföld
szeptember 12., 09:28

„Azt mondtam akkor, hogy nem úgy vagyok fideszes, ahogy a világ gondolkodik egy fideszesről. A fideszes talán mindennel egyetért, amit a kormány csinál, én nem értek egyet mindennel. Kritikusa vagyok annak a kormánynak, amelyre mindig is szavazok. Ha ez elég ahhoz, hogy fideszesnek hívjanak, akkor fideszes vagyok, de engem nem a párthűség vezérel, hanem az értékrendem. (…) Mivel a Fideszre szavaztam, elvárom tőlük, hogy ők képviseljék a legjobban azon etikai és morális értékeket, amelyek miatt őket támogatom” – ezt Kokó, vagyis a korábbi bokszoló Kovács István mondta a Demokratának adott interjújában, amikor szóba került az, hogy korábban azt mondta a Hír TV egyik műsorában, hogy „ő nem fideszes”. Szerinte akkor félreértelmezték a szavait.

Azt is mondta, hogy nyíltan politizálni nem szeret, de néhány rossz döntés ellenére is a Fideszt tartja alkalmasnak arra, hogy kormányozza az országot.

A Blikk által szemlézett interjúban Kovács Istvánt megkérdezték Ábrahám Róbert pofonjáról, amit Puzsér Róbertnek osztott ki, amiért utóbbi feljelentette őt. Kovács szerint „a 80-as években szégyenletes lett volna, egy pofon miatt rendőrt hívni... Nálunk, Pongrácon kiérdemelte volna a »vamzercsicska« becenevet. Úgy is mondhatnám, elcsajosodott a világ, és ez nekem pont az sugallja, hogy az ökölvívásnak igenis van létjogosultsága, mert tele vagyunk feszültséggel és agresszivitással. (...) Ma kimész az utcára, és érzed, hogy az emberek tele vannak gyűlölettel, a közösségimédia-platformok pedig teret adnak rengeteg elfojtott gyűlöletnek”.

Kovács Kokó István
photo_camera Kovács István Fotó: Zih Zsolt/MTI/MTVA

Nyilván szóba került az Iman Helif-ügy is, és a korábbi bokszolótól azt kérdezték: „Ringbe szállt volna, ha kiderül, hogy az ellenfelének két X-kromoszómája van, magyarán nő?”

„Olyat még nem hallottam, hogy egy nő férfiakkal akarja megmérettetni magát, ennek a fordítottját éltük meg az olimpián. És ez nagyon szomorú, mert sokat küzdöttünk azért, hogy a nőknek is adjunk lehetőséget a bizonyításra, és felettébb furcsa, hogy miközben a nők érdekében és védelmében cselekszünk, »elfelejtjük« ellenőrizni a sportolók biológiai nemét. (...) 2022-ben a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA) egyik tornáján végzett genetikai teszt bizonyította, hogy Iman Helifnek XY-kromoszómája van, magyarán férfi. Az IBA hiába jutotta el ezt az információt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), induláskor nem végeztettek genetikai tesztet a sportolókkal, mondván, a nemiség igazolásához bőven elég az útlevél” – válaszolta Kovács.

Persze az RTL celebes bokszolós műsoráról, a Sztárbokszról is beszélt, aminek ő az egyik kommentátora.

„Egy biztos, az ökölvívásról beszél az egész ország, újra a közbeszéd tárgya a bunyó. Hallom a sok fanyalgót, akik még soha nem tettek semmit, de sziklaszilárd véleményük van arról, hogy ez a sport megcsúfolása, én viszont inkább azt látom, hogy megteltek a boksztermek, a sportszerboltokban pedig már nem lehet bokszkesztyűt kapni, újra menő lett az ökölvívás. A celebek nem lettek kész bokszolók, de bokszolnak” – mondta Kovács István, aki szerint a celebeknél „nincs jobb hírvivője” a magyar boksznak, mert beszélnek és írnak róla, sőt, többen a műsor után is edzésben maradtak.