„Ma a Lajtára figyel mindenki” - mondta reggel Orbán Viktor, így mi is arra vettük az irányt.
Előbb azonban megálltunk még Gönyűn, ahol tegnap kora délután Major Gábor polgármester még azt írta: „Sürgős segítségre van szükségünk a homokzsákok megtöltésére és az árvíz által érintett területekre szállításban!”
Estére sikerült is kirakniuk a homokzsákokat a kritikus helyszíneken.
Ma délelőtt is folyt a munka, a település szélén nagyban pakolták a homokzsákokat a helyi önkéntesek. 12 órás műszakokban, „ameddig kell” - mondta egy fiatal srác, aki azért meglehetősen fáradtnak tűnt. Így is volt azonban, ahol a Duna már utat talált a kertekbe.
„Ez itt ilyen, hozzá vagyunk szokva” - mondta Szalay-Járay Ninetta, miközben a kertjük végében már a folyó mosta az almafák törzsét.
A helyi óvónő kapott mára egy szabadnapot, hogy intézhesse az árvízzel kapcsolatos ügyeit, a házuk mellé a homokzsákokat már lepakolták, és ha szükséges lesz, majd végigrakják a kertet, hogy a házat megvédjék. Addig is két óvodás csoportot - meg minket - végigvezetett a látnivalókon. A ház új építésű, korábban vályogház volt, az előző tulajé, de mélyebben állt, el is mosta a 2013-as árvíz. Ők már okultak abból az esetből, magasabbra építették a sajátjukat, pincéjük nincs. És mindenki tud úszni. Nagyjából ennyi kell ahhoz, hogy az ember átvészeljen egy árvizet - mondta. Tulajdonképpen nyugodtak, várják, hogy végül milyen magasan tetőzik náluk a Duna (péntekre kiderül).
Győrben sem izgulják túl a helyzetet: a lezárt Petőfi híd mellett a napsütésben kutyát sétáltató és a sebesen sodródó Rábát fotózgató helyiek szerint úgysem itt lesz a neheze. „Majd kiengedik valahol a Szigetközben, nem fogják ráengedni Győr belvárosára” - mondta egyikük.
Ha már Rába: elkanyarodtunk Mérges felé is, ahol már a júniusi árvíz idején is attól tartottak a helyiek, hogy elviszi a hidat az alatta összetorlódott hordalék. A polgármester, Balázs Vince felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a híd nem a településé, ráadásul „semmilyen fellelhető írásos dokumentum illetve helyrajzi szám” nincs róla, ezért nem is nagyon tudnak kihez fordulni a hordalék (és a nem túl jó állapotban lévő híd) miatt. Akkor a Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárság a hordalék eltávolításával az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságot bízta meg - írta a polgármester -, ám akkor ez az árvíz miatt nem volt lehetséges, annak levonulta után pedig nem történt meg.
Így most, amikor a híd ismét le van zárva az újabb árvíz miatt, a helyzet így fest:
És igen, a helyiek közt most is többen aggódnak, hogy mi lesz a híd sorsa. Ami egyébként nem mindegy, lehet persze kerülni, vannak más hidak is a Rábán, de azért mégsem ez lenne a módja a helyzet rendezésének.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!