Trump: Egyetlen erőszakos nap megoldhatja a lopások problémáját

külföld
október 01., 13:45

Donald Trump Erie-ben, egy pennsylvaniai városban tartott kampánygyűlést vasárnap, ahol a közrendről, közelebbről a lopásokról beszélt. Arról beszélt, hogy a rendvédelmi szerveknek sokkal keményebbnek kellene lenniük a vagyon elleni bűncselekmények elkövetőivel szemben. Egészen konkrétan azt mondta, hogy „egy igazán erőszakos nap” lehetne a megoldás arra a „járványra”, ami az ilyen lopások kapcsán „felütötte a fejét az amerikai városokban”.

photo_camera Donald Trump egy korábbi gyűlésen Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI/AFP

„Egy kemény óra – és igazán keményre gondolok” – fogalmazott – „és az üzenet el fog terjedni, és az egésznek azonnal vége.” Korábban már mondott olyat is, hogy azonnali kivégzést érdemelnének a bolti tolvajok és hogy nem lenne diktátor, „kivéve az első napon.”

Trump annak ellenére beszélt a tulajdon elleni bűncselekmények számának emelkedéséről, hogy az FBI a múlt héten jelentette be azok csökkenését 2023-ban. Trump azt állította, hogy Kaliforniában a bolti tolvajok 950 dollárig szabadon lophatnak a boltokból következmények nélkül. Így utalt egy 2014-ben elfogadott intézkedésre, amelyet az állami törvényhozók túlnyomó többséggel fogadtak el, amikor Kamala Harris volt az államügyész. Ő azonban nem felelős a törvényért, amely megváltoztatta, hogyan kezelik az alacsonyabb szintű bűncselekményeket – a bolti lopást 950 dollár alatt vétségként kezelik, ami egyébként az ország 10. legszigorúbb szabálya.

(New York Times)

Kiemelt videóink