Miután egy év alatt 8,5 százalékkal drágultak a fővárosi ingatlanok – ezen belül a lakások 10,6 százalékkal lett drágábbak, a családi házak ára 2,7 százalékkal csökkent –, már csak tíz olyan kerület van, ahol egymillió forint alatt van az átlagos négyzetméterenkénti lakásár – derül ki a Zenga.hu által szerdán közölt adatokból. A legdrágábbak az V. kerületi lakások, itt az átlagos négyzetméterenkénti ár 1,7 millió forint, de a legolcsóbb kerületekben is 800 000 forint az átlagár.
Budapesten jelenleg a lakások átlagos négyzetméterára 1,3 millió forint körül van, ezen belül az új építésűeké nagyjából 1,47 millió forint. A házak négyzetméterára jelenleg 894 ezer forint körül mozog átlagosan, persze a népszerűbb kerületekben akár félmillióval is többel kell számolni, olvasható a közleményben.
Miután a KSH legfrissebb adatai szerint a magyarországi nettó átlagkereset 423 400 forint, könnyű kiszámolni, hogy nagyjából háromhavi átlagbért kell az utolsó fillérig félretenni, hogy egyetlen négyzetméterre valót sikerüljön összegyűjteni.
Vagyis aki tíz évig az átlagbérét egy az egyben félreteszi, annak jöhet össze – a mostani lakásárakból és kereseti viszonyokból kiindulva – egy átlagos 40 négyzetméteres lakásra való.
Az 5. kerület után három budai városrész következik az árak szerinti toplistán, az 1., 2. és 12. kerületben a vásárlóknak átlagosan 1,5 millió forintos négyzetméterárral kell számolniuk. A még egymilliós négyzetméterár alatt a 10., 15., 16., 17., 18., 19, 20., 21, 22., 23. kerületekben lehet lakást venni. A Zenga.hu adatbázisa szerint házat legolcsóbban a 18. kerületben (740 ezer Ft/m2), lakásokat legolcsóbban a 20. kerületben (856 ezer Ft/m2) lehet venni.
Miközben a legdrágább kerületek többsége budai, a három legkeresettebből kettő a pesti oldalon van: a 13., 11. és 14. kerületek voltak ebben a sorrendben a legkedveltebbek az ingatlankeresők körében (egy év alatt annyi változás történt, hogy Zugló megelőzte a 2. kerületet).
Pest megyében az ingatlan-négyzetméterárak egy év alatt 8 százalékkal átlagosan 651 384 forintra emelkedtek. Itt viszont nagy a szórás: a Budapest-környéki települések ingatlanárai vetekednek a fővárosiakkal. Érden, Szentendrén, Dunakeszin, Vecsésen a vevőknek átlagosan 850 ezer forintos négyzetméterárral kell számolniuk a hirdetések szerint, míg Budaörsön, Veresegyházán 1 millió forint felettivel.