A köztévé Magyar Péter agresszív kommentelői miatt aggódik
Ahogy azt Gulyás Gergely az elején ígérte, rövid tájékoztatót tartott, mivel a kormányülés még jelenleg is tart. Gulyás Gergely után Vitályos Eszter kormányszóvivő indokolatlanul hosszan kezdte sorolni, hogy milyen beruházásokat tett a kormány. Természetesen nem a Budapest-Belgrád titkos szerződéseiről beszélt, hanem falusi bicikliutakról.
A köztévé kezdte az újságírói kérdéseket. A KEHI jelentésről kérdeznek, miszerint Magyar Péter a DiákHitel Központ vezetőjeként túlárazott szerződéseket kötött.
Gulyás szerint ezzel kapcsolatban az érintettnek kell választ adni, de jól látszik az az álszentség, hogy a magyar nyilvánosság előtt valaki folyamatosan vádaskodik, majd amikor a saját gyakorlatát megnézzük, akkor kiderül, hogy nála bizonyosodnak be a vádak.
Az MTVA Magyar Péter a köztévé elé szombatra tervezett tüntetéséről is kérdezett, szerintük agresszívak a kommentelők Magyar posztjai alatt, ezért nem kizárt, hogy a tüntetés is az lesz. Gulyás szerint nem tehet arról egy közszereplő, hogy milyen kommentek jelennek meg az oldalán, de szerinte el kell határolódni ezzel. Szerinte Magyar Péter megjelenésével eluralkodott az agresszivitás a közéletről folytatott beszédben.