Lázár János már nyáron kifakadt, hogy a települési önkormányzatok egy része a hozzá befolyó helyi iparűzési adót a saját tetszése szerint költi el, például „evésre, ivásra (…) sörfesztiválokra”, vagyis úgy csinálnak, ahogy az önkormányzatiság szellemében csinálhatnak. A miniszter szerint sokszor ezek a pénzek kampánycélokat szolgálnak, márpedig a közpénzek kampánycélra költése ügyében egy fideszes politikus bízvást mondható szakértőnek.
Lázár azt is mondta akkor, hogy nincs ez így jól, reform kell az iparűzési adóban. Erről mostanra meg is született a döntés: Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter bejelentette, hogy az idei évhez képest jövőre befolyó iparűzési adó-többletre adót vetnek ki. Az adó adóztatása már önmagában is szépen hangzik, még tetszetősebb annak mértéke:
100 százalékos lesz ugyanis állami extraadóprofitadó.
A gazdagabb önkormányzatoktól elvett többlet egy állami alapba kerül, és abból újraosztják. Elvben akár a befizető települések is visszakaphatnak valamennyit a saját pénzükből, de az biztos, hogy a döntéssel a kormány saját magához csoportosítja több tízmilliárd forint elosztásának jogát.
Akkor, amikor olyan szegény az eklézsia, hogy – Hadházy Ákos szerint – tömegesen veszik el a falvaktól a korábban nekik kiutalt, EU-támogatásokhoz kapcsolódó előlegeket, jól jöhet ez a Hvg.hu számításai szerint 65 milliárdos összeg egy kis politikai szimpátiák szerinti osztogatásra. Az újraosztás módjáról részleteket még nem közöltek, Navracsics Tibor csak annyit mondott, hogy január elsejétől mind a 174 járás „garantált, éves fejlesztési forrásban részesül.”