Megjelentek a részletek arról, hogyan használhatnánk fel a nyugdíjmegtakarítást lakáscélra

gazdaság
október 14., 10:48

A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn közleményt adott ki arról, hogy megkezdődik a társadalmi egyeztetés arról a jogszabályról, amely lehetővé tenné, hogy 2025-ben adómentesen fel lehessen használni nyugdíjmegtakarítást lakáscélokra. Maga a tervezet a közlemény megjelenése, illetve a cikkünk megírása idején még nem volt elérhető a kormány honlapján.

Az NGM közleménye azonban így is elárul néhány részletet. A tervezet értelmében a nyugdíjmegtakarítások adómentes lakáscélú felhasználása „egy extra, opcionális lehetőség” lesz majd, vagyis „arról az érintett saját belátása szerint, szabad választása alapján dönthet”. A korábban megjelenteket megerősítve azt írják, hogy ez egy átmeneti, egy évre szóló lehetőség lesz, és hogy „a lakáscélú felhasználás ebben az egy évben adómentesen vehető igénybe”. Az egyéb közterheket nem említik, ami azért izgalmas kérdés, mert most az adó mellett 13 százalékos szochót is kell fizetni.

Visszatérve az NGM által most közölt további részletekre:

  • A javaslat lakáscélnak tekinti a lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés törlesztésének, illetve önrészének támogatását, valamint
  • a Magyarország területén fekvő lakások korszerűsítésének, felújításának támogatását.

A lakáscélú felhasználás további feltétele, hogy az adott lakás a pénztártag, annak házastársa vagy gyermeke „legalább részleges tulajdonában álljon, illetve a hitelszerződés ilyen ingatlan megszerzését célozza”.

A lakások korszerűsítésének, felújításának támogatása a javaslat értelmében meghatározott munkálatok, anyagok és eszközök után kibocsátott számlák, illetve szerződések utólagos elszámolásával történhet. A jogszabály tervezete szerint a számlák akár három alkalommal is benyújthatók lesznek, „így elősegítve a nagyobb összegű felújításokat, korszerűsítéseket is”.

A közleményből az is kiderül, hogy csak az önkéntes nyugdíjpénztárakban lévő megtakarítást lehetne lakáscélra fordítani, egyéb nyugdíjcélú megtakarításokat (például nyugdíjbiztosítás, nyesz) a mostani tervezet szerint nem. Az önkéntes nyugdíjpénztárakban összegyűlt pénznek viszont akár a teljes összegét elkölthetnénk erre, tehát a saját és munkáltatói befizetésekből, valamint az ezeken elért hozamokból és állami adó-jóváírásból felhalmozódott összes megtakarítást.

Hogy mi is ez az egész nyugdíjból lakást program, hogy kinek lesz ez jó, milyen előnyei, hátrányai, ingatlanpiaci hatásai lehetnek, ezt a múlt heti podcastunkban beszéltük át a Bankmonitor szakértőjével. Az adást itt hallgathatod vissza.