A szlovén rendőrség büntetőfeljelentést tett a miniszterelnök ellen

külföld
október 16., 14:30

A szlovén rendőrség kedd este büntetőfeljelentést tett Robert Golob szlovén miniszterelnök ellen „a rendőrség ügyeibe való” állítólagos „beavatkozás” miatt.

A feljelentés, amit az ország szakosított ügyészségénél nyújtottak be, Tatjana Bobnar volt belügyminiszter és Boštjan Lindav volt ideiglenes rendőrfőnök állításain alapul, miszerint Golob indokolatlan politikai nyomást gyakorolt a belügyminisztériumra és a rendőrségre. Bár a büntetőfeljelentésben említett bűncselekmény pontos jellegét nem hozták nyilvánosságra, Golobot „korrupciós bűncselekmény elkövetésével” vádolják – írja az N1 szlovén hírportál.

Golob reggel visszautasította a vádakat, „bizarrnak” tartva, hogy a rendőrség feljelentést tett ellene. „Valójában nem a rendőrség munkájába való beavatkozásról van szó, hanem egy politikai harcról, amit Tatjana Bobnar a két évvel ezelőtti lemondása óta folytat” – mondta Golob.

„Két politikus szava áll szemben két politikus szavával, és nagyon furcsának tartom, hogy ma arról beszélünk, hogy rendőrségi feljelentést tettek emiatt. Én magam a jogállamiságban hiszek, ezért minden vádra reagálni fogok, és jogi úton visszautasítom azokat” – mondta.

Robert Golob szlovén miniszerelnök 2022. április 15-én.
photo_camera Robert Golob szlovén miniszerelnök 2022. április 15-én. Fotó: Nangka Press/Hans Lucas via AFP

Bobnar – aki a szlovén elnök tanácsadójaként dolgozik – 2022 decemberében mondott le a belügyminiszteri tisztségéről egy vita miatt, amiben azzal vádolta meg Golobot, hogy politikai nyomást gyakorolt rá a rendőrségen belüli személyi állomány befolyásolása érdekében, ami azzal kapcsolatos, hogy nem volt hajlandó meghosszabbítani Lindav rendőrfőnöki megbízatását.

A büntetőfeljelentés a Bobnar állításait követő kétéves rendőrségi vizsgálat eredménye. A szakosított ügyészség most közvetlen vádat emelhet vagy bírósági vizsgálatot kérhet, aminek során további bizonyítékokat keresnek, vagy elutasíthatja a feljelentést. (Politico)