Vége a kormányinfónak, vége a közvetítésünknek
köszönjük a figyelmet.
Szerdán ismét kormányinfót tart Gulyás Gergely és Vitályos Eszter arról, hogy mit miért tesz a kormány. Kormányülés tegnap volt, Orbán Viktor vidám reggellel indította, majd ma elrepült Brüsszelbe.
köszönjük a figyelmet.
A kormány többször is tárgyalt róla, támogatják Navracsics törekvését, hogy az iparűzési adóból regionálisan, járási szinten is fel lehessen használni az iparűzésiadó-növekmény egy részét. A kezdeményezést a települések többsége is támogatja, de a módról, a technikáról még vannak viták. Gulyás szerint még nem született meg a döntés a változásról, de a szavaiból egyértelmű volt, hogy januártól hozzányúlnak a rendszerhez.
Ezt a megszorításokról szóló kérdésére felelte Gulyás Gergely. Az, hogy az állam saját magán takarékoskodik, helyes, és időről időre át kell nézni, hol vannak még tartalékok.
Árfolyam- és kamatügyben a jegybank az illetékes, de Gulyás Gergely reméli, hogy a 400 forintos euró hosszú távon nem marad velünk. Illetve hosszú távon látjuk a gyengülést, de most még látja az erősödést – korrigálta magát a miniszter. Azt nem mondta meg az Mfor.hu kérdésére, hogy milyen euróárfolyammal tervezik a költségvetést.
Idén márciusban Lázár János 4700 milliárd forint értékű kötöttpályás járműbeszerzési program elindítását jelentette be, hol tart ez? A miniszter válasza szerint van a kormány előtt egy vasúti stratégia, és jövőre 800 milliárd forint lesz vasútfejlesztésekre.
A kormány valóban a saját tulajdonú ingatlanhoz jutást támogatta, és jól is jártak azok a fiatalok, akik 8-10 éve nem bérlakásba költöztek, és a mostani ingatlanárak mellett kellene saját lakást venniük, mondta egy kérdésre Gulyás. De lakáspolitikai kiegészítése lehet a bérlakásépítés is.
Több százmilliárdos nagyságrend a teljes terv 21 pontos intézkedése, de pontos összeget nem mond, mert még nincsenek végleges döntések. Jövőre 4 százalék fölött, akár 5 körül is lehet a GDP-növekedés mértéke, mondta Gulyás Gergely. Az Economx újságírója erre közbevetette, hogy tavaly is optimisták voltak (sőt, Nagy Márton mindig az, mint épp a napokban megírtuk). Erre nem reagált Gulyás.
Az 1000 eurós garantált bérminimum, 1 millió forintos bruttó átlagbér továbbra is a kormány célja, felelte Gulyás Gergely egy kérdésre. Azt szeretnék, ha hároméves megállapodás lenne a kormány, a munkaadók és a munkavállalók között, „néhány héten belül szerintem lesz céldátum”.
Lett-e diplomáciai következménye annak az esetnek, amikor Szijjártó Péter az orosz állami hírügynökségnek, a RIA Novosztyinak állítólag a NATO-nak az ukrajnai háború miatti felelősségéről beszélt, majd azt mondta, hogy kiforgatták a szavait.
Gulyás Gergely nem tud ilyen következményről, és szerinte ez teljesen más eset, mint amikor a német nagykövetet behívatták egy, Magyarországot kritizáló beszéde miatt a Külügyminisztériumba.
kérdez a Magyar Hírlap, hiszen például a vám kérdése uniós hatáskör. Gulyás erre elmondja, ez a küzdelem folyamatos, nem lesz egy összecsapás, de ha például egy kínai, japán vagy koreai cég itt állít elő valamit, akkor a vámhatárok már nem számítanak.
Erről talán nem számolunk be részletesebben.
értesült a Népszava. Gulyás szerint ha ilyen történt, az nem meglepő udvariatlanság, de semmilyen befolyása nincs a magyar elnökség működésére.
Vitályos Eszter utólag tette hozzá, hogy ez álhír, meghívták a minisztert, csak nem tudtak aztán időpontot egyeztetni.
kérdezi az RTL, mire mondja, hogy erről Orbánt kéne megkérdezni, de nincs jele annak, hogy ne lenne. Lázár hírhedt posztjával kapcsolatban elmondta, hogy "sok ember, sokféle stílus", és ő nem főnöke a minisztereknek, de az antiszemita vádakat megint visszautasította.
Lánczi Tamás már elmondta a kormánynak, hogy lenne szükség jogkörbövítésre, de előterjesztés ezzel kapcsolatban még nem született. Gulyás amúgy nem gondolja, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak hatósági jogkörökre lenne szüksége.