A szemtanúk szerint szándékosan gázolhatott halálra egy luxusautós egy biciklist Párizsban, miután összeszólalkoztak

külföld
október 17., 11:00

Gyilkosság miatt nyomoznak a párizsi hatóságok, ugyanis szemtanúk szerint egy SUV-s szándékosan ütött el Párizs belvárosában egy kerékpárost kedd este, miután összeszólalkoztak.

Az ügyészség szerint az első tanúvallomások arról adtak számot, hogy a luxusautó 52 éves sofőrje szándékosan húzta rá a kormányt a 27 éves biciklisre, akin a kiérkező mentők sem tudtak segíteni, életét vesztette. A sofőrt még a helyszínen letartóztatták.

Szemtanúk azt mondták a Le Parisien nevű francia lapnak, hogy az SUV-s és a biciklis azután szólalkozott össze, hogy a Place de la Madeleine tér közelében a Mercedes keresztbe vágott a kerékpárosnak, aki a kijelölt, de nem védett kerékpárúton haladt. A kerékpáros leszállt a kerékpárjáról, a gépkocsi motorháztetejére csapott, és vitatkozott a sofőrrel, majd visszaszállt a biciklire és folytatta az útját. Az autós ekkor ütötte el a biciklist, a szemtanúk szerint pedig az ütközés után még rükvercbe is kapcsolt, és újra áthajtott a férfi testén. A kocsiban ült a sofőr tinédzser lánya is. A járókelők sokkos állapotba kerültek a kerület polgármestere szerint.

A sofőrön végzett első alkohol- és drogtesztek negatívak voltak, és a jogosítványa is érvényes volt.

Párizs az elmúlt években sokat dolgozott azon, hogy az egyik legbiciklibarátabb várossá váljon, ezért több kerékpárutat és nyomvonalat alakítottak ki városszerte. (Guardian)