Elítéltek egy görög férfit, mert a szomszédai cipőit szagolgatta

életmód
október 18., 20:34

Görögország északi részén a bíróság egyhónapos felfüggesztett börtönre ítélt egy férfit, aki komoly riadalmat okozott a szomszédainak azzal, hogy titokban többször is beszökött hozzájuk, hogy a cipőiket szagolgassa. A 28 éves férfi a thesszaloniki bíróságon nem tudott magyarázatot adni a viselkedésére, ugyanakkor nagyon szégyellte magát a történtek miatt. Hangsúlyozta, hogy nem állt szándékában törvényt sérteni vagy bárkit bántani, a szomszédok is igazolták, hogy soha nem mutatott agressziót az éjszakai látogatásai során.

A férfit október 8-án fogták el Sindosban, amikor a szomszédok rajtakapták, ahogy az udvaron hagyott cipőiket szaglászta. A bíróságon kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen eset, az elmúlt félévben legalább háromszor szimatolta meg a szomszédok cipőit, hiába kérték, ne tegye. A férfit egyben arra is kötelezték, hogy járjon terápiára. (APNews)