Gyurcsány: Magyarország történelmileg egyik legmocskosabb hatalmi képződményét látjuk, bűnözőket, politikai és büntetőjogi értelemben

POLITIKA
október 18., 09:14

„»Nyavalyás ellenzékiek mit ugrálnak itt? Majd megtanítjuk nekik, hogy hol lakik az Úristen, az édesanyjuk térde kalácsát!« Gondolják a hatalmon lévők, a kövéri gondolat, erkölcsfilozófia hívei, és nemcsak gondolják, de gyakorolják is” – kezdte legújabb videóját Gyurcsány Ferenc, aki most kivételesen nem futás után, egy lépcsőn ülve osztotta meg gondolatait közönségével.

A DK elnöke szerint egymás után bünteti meg a kormány az ellenzéki képviselőket, kiirtandó fajnak nevezi őket, „és ha kell, a bíróság elé citálja„ őket. Példának hozta fel Varju Lászlót és Fekete-Győr Andrást, akit a napokban jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, mert 2018-ban füstgyertyával tiltakozott a rabszolgatörvény-ellenes tüntetéseken a hatalom ellen.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Gyurcsány azt mondta, „repressziónak hívják nagyon elegánsan, csak hogy ne is értsék az emberek, azt a nyomást, elnyomást, amit a hatalom művel másokkal szemben. Ez egy represszív hatalom”.

„Nem olyan még, mint Putyiné, még nem feltétlenül vernek meg utcán, ellenzéki politikusokat végképp nem ölnek meg, nem feltétlen csuknak börtönbe politikai vélemény miatt (...) nem Navalnij sorsa a mi sorsunk, és nagyon remélem, hogy soha nem lesz ilyen az ország, de hogy a hatalomban határozottan van szándék és igény, hogy az ellenzéknek elvegye a kedvét, a bátorságát és a kitartását, és ennek érdekében szóbeli, verbális és cselekvő agressziót alkalmaz, elnyomást, ez teljesen biztos” – mondta Gyurcsány.

„Egy végtelenül romlott, erőszakos, agresszív, sok tekintetben bűnöző hajlamú hatalom” – mondta a Fideszről, szerinte ez ellen nem lehet mást csinálni, mint „tartósan fellépni, nem meghátrálni, újra árulónak nevezni őket, mert árulók, újra bűnözőnek nevezni őket, mert bűnözők”, és kiállni azok mellett, akiket elítélnek.

Gyurcsány szerint ők mindig azt gondolták magukról, hogy a legádázabb ellenfelei a Fidesznek. „Újra meg kell mutatni, hogy nem simulunk be a rendszerbe” – mondta, majd azt mondta a Fideszről, hogy „ez egy romlott, bűnöző, törvénytelen, áruló hatalom. Nem megbélyegezni kell őket, mert a bélyeget valójában maguk gyártották, és maguk ragasztották magukra. Nem ördögöt próbálok meg belőlük faragni, mert maguk az ördögök. Azaz nem diabolizálunk, hanem rájuk nézünk, és azt látjuk, hogy »nézd, itt van az ördög velünk szemben«”.

„Magyarország történelmileg egyik legmocskosabb hatalmi képződményét látjuk, bűnözőket, politikai és büntetőjogi értelemben” – zárta videóját.