Új-zélandi nagykövet lesz Nagy Gábor Tamás

POLITIKA
október 22., 09:46

Három diplomatát helyez át Szijjártó Péter külügyminiszter. Az I. kerület egykori fideszes polgármestere, Nagy Gábor Tamás új-zélandi nagykövet lesz - írta meg a HVG.

A diplomaták áthelyezéséről az Országgyűlés külügyi bizottsága döntött múlt csütörtöki zárt ülésén.

Nagy Litvániából utazik majd Új-Zélandra, az elmúlt két évben ugyanis a balti országban dolgozott konzulként. Korábban a Fidesz politikusa volt, 1998 és 2019 között az I. kerületet vezette, majd két évig a fővárosi közgyűlésben ült.

Nagy Gábor Tamás 2019-ben
photo_camera Nagy Gábor Tamás 2019-ben Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

A változás Havasi Zsófiát és Palóczi Pétert érinti még. Havasi eddig ENSZ-tanácsadóként New Yorkban dolgozott, a jövőben viszont Genfben lesz a nemzetközi szervezetek mellett működő magyar állandó képviselet vezetője. Palóczi pedig londoni első beosztottból lesz stockholmi nagykövet.