Izraeli légicsapás ölt meg három újságírót Libanonban

külföld
október 25., 13:10

Legalább három újságíró életét vesztette, és többen súlyosan megsebesültek egy izraeli légicsapásban Dél-Libanonban - közölte a libanoni egészségügyi minisztérium.

A meggyilkolt újságírók közt van az irán-barát hírügynökség, az Al-Mayadeen operatőre, Ghassan Najjar és Mohamed Reda mérnök, illetve Wissam Qassem kamerakezelő, aki a Hezbollah Al-Manar nevű szervezetének dolgozott.

Az újságírók Hasbaya városában tartózkodtak a hajnali 3-kor történt támadás idején, egy panzióban szálltak meg több más lap (köztük a Sky News és az Al-Jazeera) munkatársaival közösen. A muszlimok és keresztények által egyaránt lakott város korábban nem volt támadások célpontja.

Izrael egyelőre nem kommentálta a történteket. Mindeddig összesen 5 újságíró vesztette életét a libanoni konfliktus során, köztük a Reuters munkatársa is.

„Hallottuk, hogy a repülőgép nagyon alacsonyan repül – ez ébresztett fel minket -, majd hallottuk a két rakétát” – mondta Muhammad Farhat, az Al-Jadeed riportere a Reutersnek. A támadás után készült felvételeken látszik, hogy PRESS feliratú autók is súlyosan megrongálódtak, ahogy az épületek is. „Nem is tudom, hogyan másztam ki a romok alól” - fogalmazott.

photo_camera Fotó: ALI HANKIR/AFP

Izrael egy hónapja indított kiterjedt offenzívát Libanonban, arra hivatkozva, hogy legfőbb célja az Irán által támogatott Hezbollah megsemmisítése, és annak biztosítása, hogy az északról evakuált több tízezer izraeli lakos haza tudjon térni.

A bejrúti hatóságok szerint az offenzíva több mint 2500 ember halálát okozta, és több mint 1,2 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására, ami humanitárius katasztrófához vezetett.

A múlt hét végén Libanon irányából indítottak drónt Benjámin Netanyahu izraeli miniszterelnök háza felé, a drón azonban nekiütközött egy építménynek, de nem okozott sérülést senkinek. Sem Netanyahu, sem a felesége nem tartózkodtak otthonukban a támadás idején.

Az izraeli hadsereg közlése csütörtök éjszaka öt tartalékos izraeli katona vesztette életét Dél-Libanonban, további tizenkilenc pedig megsebesült az éjszakai harcokban.

via Reuters