Nagy István Magyar Péternek: a tököt én termesztem, te meg csak faragod és vakarod

POLITIKA
október 28., 07:50

Váratlan vehemenciával zajlik az adok-kapok Nagy István agrárminiszter és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke között.

Nagy István vasárnap reggel a Kossuth Rádióban egyenesen a magyar vidék elárulásával vádolta Magyart, aki korábban arról beszélt, hogy el kell vonni a gabonatermeléstől az uniós támogatást. Magyar korábban már jelezte, hogy az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságában azt az álláspontot támogatja:

Ahogy az egész Unióban, úgy Magyarországon is támogatni kellene az intenzívebb, nagyobb hozzáadott értékű, organikus mezőgazdasági termelést a jelenlegi extenzív gabonatermelés helyett.

Nagy István erre reagált vehemensen, és természetesen Magyar Péter sem maradt adós a válasszal, közleményében úgy fogalmazott:

Nagy István agrárminiszter most épp a magyar vidék elárulásával vádolja a Tisza Pártot; teszi ezt annak a kormánynak a tagjaként, amelynek köszönhetően kiürül a magyar vidék, szinte teljesen megszűnik a nagy múltú magyar kertészeti, valamint a zöldség-, és gyümölcstermesztési ágazat.

Magyar ezután ráolvasott egy csomó dolgot az agrárminiszter és a kormány fejére, többek közt olyanokat, miszerint

  • „soha ilyen kevés családi gazdálkodó nem dolgozott a magyar agráriumban, a fiatal gazdák jelentős része sem földhöz, sem támogatáshoz nem jut és sokan külföldön kénytelenek boldogulást keresni”;
  • „az Orbán-kormány büszkén kommunikál arról, hogy Magyarország képes lenne előállítani a hazai élelmiszer szükséglet többszörösét, eközben azonban az ország az alapvető tej- és hústermékek jelentős részét is importálja”;
  • „1990-ben a lengyel és a magyar agrárexport egyaránt 3,5 milliárd dollár volt. Ma a magyar 11 milliárd, a lengyel több mint 50 milliárd dollár”.

Nagy István ma hajnalban (szó szerint, 3 óra 12 perckor publikálódott a poszt a Facebook-oldalán!) terjedelmes írásban reagált Magyar kijelentéseire.

Többek közt azt írja:

  • „A családi gazdasági keretek között működő gazdaságok száma nőtt a 2020. évi adatokhoz képest a szabályozási környezet kedvező megváltozásának köszönhetően 23 ezerről 55 ezerre. Az élelmiszerértékesítést végző kistermelők száma 2010 végén még csak 5 ezer volt, számuk már eléri a 23 ezret. Az ő növekedésük az egyik legfontosabb mérőszáma az életképes vidéki gazdaságok erősödésének.”
  • „Minden valóságalapot nélkülöz, hogy az alapvető tej- és hústermékek jelentős részét is importáljuk, hiszen sertéshúsból és tejtermékekből nagyjából annyit termelünk, amennyit elfogyasztunk, és ugyanannyit exportálunk, mint amennyi hazánkba érkezik. A magyar baromfihús pedig az egyik legfontosabb exportcikkünk, egyharmaddal többet termelünk abból, mint a hazai fogyasztás.”
  • „Minimum sportszerűtlen a négyszer nagyobb Lengyelország exportértékét összevetni a magyaréval, és 20 év lemaradását a mostani kormány nyakába varrni, de 2010 után büszkén álljuk az összevetést. 2010-ben még mindössze 5,8 milliárd euró volt a magyar exportérték, de 2023-ra már elértük a 13,4 milliárd euró értékű exportot, a modernizációs programunk pedig ennek gyors további növekedését fogja jelenteni. ”

De a végső csapást Nagy a posztja végén viszi be, agrárminiszterhez méltó zöldséghasonlattal, ami azonban az utóbbi hetek lejáratókampányainak köszönhetően sajátos felhangot kapott.

Péter, az a különbség kettőnk között, hogy a tököt én termesztem, te meg csak faragod és vakarod.

Nagy István agrárminiszter kaszál a Jászsági aratónap és birkapörköltfőző verseny aratóversenyén Jászapáti határában 2021. június 26-án
photo_camera Nagy István itt épp nem tököt termeszt, hanem kaszál, méghozzá a Jászsági aratónap és birkapörköltfőző verseny aratóversenyén. Fotó: Mészáros János/MTI/MTVA

Funfact: Nagy István a tököt nem csak termeszteni, de sütni is szokta. Magyar Péter viszont tényleg faragott már idén tököt.

Az agrárminiszter hajnali gondolatai alább olvashatók: