Orbán Viktor: A békevitorlás ott vesztegel a tengeren

Jó reggelt kívánok, köszönt be még papírjait lapozgatva ma reggeli interjújában Orbán Viktor miniszterelnök.

Mi kell a 3,4 százalékos növekedéshez? - csapott is bele rögvest a témába a riporter, de a miniszterelnök rövidre zárta a témát:

„Az kell, hogy vége legyen a háborúnak, ilyen egyszerű ez.”

Persze utána felmondta a kötelezőt, miszerint a magyar gazdaság bajai a háborúból és annak következményeiből származnak, elhibázott szankciók, infláció, stb. stb., sorolta, kicsit rezignáltan. Nem csoda, hiszen – ahogy Orbán is utalt rá – ebben élünk 3 éve.

A miniszterelnök ma is nagyszerű hasonlatokkal írta körül a helyzetünket.

Sündisznószerű magatartásból nem lesz gazdasági fejlődés – mondta például.

A háborút is érzékletesen írta körül („szenvedés, vér és szomorúság mindenhol”), hozzátéve, annak lezárásának sürgetését „emberi és keresztényi szempontok is” mondatták vele, de kiemelte az úgynevezett magyar érvet is:

„nekünk ez a háború a zsebünk szempontjából istencsapása.”

Az amerikai választásról szólva szerényen megjegyezte, hogy minden emberi kalkuláció szerint biztos lehetett Trump visszatérésében, ezért is nyújtották be megválasztása után rögvest a békeköltségvetést.

Hogy milyen lett volna a háborús költségvetés, azt nem is mondta inkább el, hogy ne zavarja meg a hallgatók nyugalmát.

Ezután visszafordultunk az elmúlt hetek péntek reggeli interjúiban unalomig ismételt témákhoz: bértárgyalások, 1 milliós átlagjövedelem, lakhatási akciótervcsokor, már a miniszterelnök is inkább csak rutinból ismételte korábbi önmagát a témában. Bár az olyan mondatokért ma reggel is érdemes volt felkelni, mint például ez a gyöngyszem:

„A munkáshitel a legközelebb áll a szívükhöz a kormányban.”

A béke esélyeiről szólva a miniszterelnök érzékletes hasonlattal állt elő.

„Szélcsendben vagyunk, eddig húzott a hajó, a kampány az maga a hurrikán, a békepártiak hajóját nagy sebességgel vitte előre” – utalt vissza az amerikai elnökválasztást megelőző időszakra. De most, hogy a „békepárti elnökjelölt” győzött, most várjuk a békét.

De ahogy arra Orbán Viktor is felhívta a figyelmet, az új elnök csak 2025. január 20-án léphivatalba, az addig eltelő időszakban pedig furcsa politikai helyzetben vagyunk.

Orbán igyekezett tehát megmagyarázni, hogy bár előzetesen magasra tették a lécet a béke eljövetelével kapcsolatban, most bizony várakozni kényszerülünk, hiszen Trump nincs még abban a helyzetben, hogy egyik napról a másikra elhozza a várva várt békét.

A miniszterelnök szerint „a békevitorlás ott vesztegel a tengeren”, de nekünk – mármint Magyarországnak, azon belül is a magyar kormánynak – Brüsszelben kell eközben tevékenykednünk, nehogy az a faramuci helyzet álljon elő, hogy van egy békepárti amerikai elnök, és közben Brüsszel folytatni akarja a háborút.

Esett néhány szó az Európai Politikai Közösség múlt heti, budapesti csúcstalálkozóról is, aminek kapcsán Orbán szerényen elárulta: az, hogy ott nagyon egységesnek mutatkoztak az európai vezetők, nem elsősorban Magyarország, hanem Mario Draghi érdeme, aki olyan tanulmányt írt korábban az európai gazdaságról, hogy „a hang bennakad az emberben”.

Mi szükség van a Nemzeti Konzultációra, ha velünk van Amerika? – hangzott el az akár még merésznek is tekinthető kérdés a végén.

A miniszterelnök szerint azért van rá szükségünk, mert Brüsszelbe a nép akaratát kell elvinni, azzal, vagyis érvekkel kell harcolni golyószórók meg aknavető helyett. Másrészt – emelte ki Orbán – amikor a kormány megkérdezi az emberek véleményét, ha kiküldenek egy olyan kérdéssort, ami „a gondolkodást inspirálja” mindig van 1-1,5 millió állampolgár, aki hajlandó gondolkodni (a gondolkodást inspiráló kérdések természetéről korábban egyébként itt írtunk). Meg beszélgetni másokkal is a témáról.

Beszélgessenek önök is róla – adta meg zárásként az irányvonalat a miniszterelnök.