Szájer József: A saját politikai közösségem becsapottnak érezte magát, és nem védett meg

belföld
november 29., 09:38

Hosszú interjút adott visszatérése apropóján Szájer József a Mandinernek, az interjúban egyebek mellett a 2020-ban történtekre is kitért. Szerinte a globális és a hazai sajtótól, valamint a magyar ellenzéktől olykor gyűlöletbeszédbe hajló, az emberi méltóságát is semmibe vevő támadásokat kapott. „Az általuk álszentül hirdetett emberi jogi tisztelet nyomokban sem jelent meg nálunk”, mondta Szájer, aki a saját politikai közösségének reakciójára is kitért:

„Saját politikai közösségem pedig – részben jogosan – becsapottnak érezte magát, és nem védett meg”.

Szájer József a könyvbemutatóján
photo_camera Szájer József a könyvbemutatóján Fotó: Fejes Bence/XXI. Század Intézet/Facebook

Szerinte ugyanakkor utóbbi nem is lett volna a dolga, hiszen ő maga mondott le minden tisztségéről és lépett ki a Fideszből, mert úgy érezte, hogy „a minimális méltányosságra sem maradt tér”. Mindezek nyomán úgy látja, nem okozott maradandó károkat, és a 2022-es választáson sem veszített támogatást a Fidesz.

Arra a kérdésre azonban nem adott egyértelmű, határozott választ, hogy úgy gondolja-e, a választók becsapva érezhették magukat. Inkább azt nyomatékosította, hogy ő soha nem bántott senkit sem, nem okozott senkinek sérelmet, és gyűlöletet sem keltett senkivel szemben. Viszont mivel sose volt az a politikus, aki kiteregette volna a magánéletét, szerinte ehhez rajta és a hozzá közel állókon kívül senkinek semmi köze, saját bevallása szerint neki ennyi a bűne.

„Az engem ért világraszóló támadás során senki nem foglalkozott azzal sem, hogy annak, ami miatt engem szinte példátlan szferikus dimenziókban pellengérre állítottak, egyetlen sértettje nincs” – jegyezte meg Szájer.

Szájer József 2020 decemberében, még a koronavírus-járvány miatti lezárások alatt az ereszcsatornába csimpaszkodva próbált távozni arról a szexbuliból, aminek rendőrök vetettek véget a járványügyi szabályok megszegése miatt. A brüsszeli ügyészség hivatalos tájékoztatása szerint az intézkedő rendőröknek egy járókelő jelezte, hogy látott valakit az ereszcsatornán leereszkedni. A járókelő azonosította a férfit, akinek véres volt a keze, feltehetőleg megsérült.

A férfi hátizsákjából kábítószer került elő, és nem volt nála semmiféle személyazonosító irat. A rendőrség elkísérte a lakhelyére, ahol a férfi egy diplomata útlevél segítségével azonosította magát. Szájer József később elismerte, hogy ő volt az ereszen ereszkedve menekülő férfi. Egy héttel később az eresz emléktáblát is kapott.

Szájer József könyvbemutatóval egybekötött visszatéréséről ebben a cikkben számoltunk be.