Amikor Dublin legismertebb bandavezére bejelentette, hogy elindul a parlamenti választáson, nagyjából mindenki megdöbbent ezen a pofátlanságon. De senkinek eszébe nem jutott, hogy esetleg nyerhet is.
Gerard Hutch már 17 éves korában fegyveres rablásokat hajtott végre, géppisztollyal. Alig egy évvel később, amikor apa lett, készpénzért vette meg első otthonát. Addigra már harminc ügyben marasztalták el, többek között autólopásért, testi sértésért, betörésért. Képregények segítségével tanult meg olvasni a börtönben, amit „a bűnözés egyetemének” nevezett.
Különösen intelligens bűnözőnek tartják, aki hamar átvette egy bűnbanda vezetését, amelyet ezután a saját nevére vett. Országos hírnevet 2016-ban szerzett, amikor a Hutch-klán és a Kinahan-banda közötti véres viszály kis túlzással háborús övezetté formálta Dublin belvárosát. Az összecsapásokban végül 18 embert öltek meg, köztük Hutch testvérét és két unokaöccsét. A nagy nyilvánosságot kapó perben egy rosszul sikerült vádalku miatt mentették fel. Azóta külföldön Spanyolországban él, és a rendőrség szerint számos halálos fenyegetlst kapott.
Hogy mégis hogyan lehet egy ilyen ember sikeres politikus? A Politico nagyjából két választ ad erre: az egyik a komikusan bonyolult ír választási rendszer, a másik pedig a jó öreg elitellenesség. Sokan tényleg úgy gondolták, hogy a változás ígéretével kampányoló bűnöző lesz a megoldás.
A kampány hangulatáról érdemes megnézni a Channel 4 riportját:
Az elmúlt 24 órában holtsápadtan figyelte az ír nyilvánosság, hogy tényleg behúzza-e a képviselői széket a körzetben amúgy boxiskolát működtető Hutch. Amikor vasárnap már látszott, hogy hajszálnyival, de lemarad a 4. befutó helyről is, óriási meglepetésre megjelent a központi szavazatszámláló helyszínen. Itt a BBC érdeklődő riporterével közölte, hogy persze, gondolkodik a köztársasági elnöki kampányon, miért is ne.