A nagy Magyar-Menczer duett: ha nem látod, nem hiszed el!

POLITIKA
december 03., 20:22

Jelenetet annyira nem várt még a közönség, mint a nagy Magyar-Menczer duettet, de ma végre megtörtént, aminek meg kellett történnie.

Az esemény váratlanul ikonikusra sikeredett, nem csodálkoznék, ha a jövőben színpadra állítanák. Csak annyit mondhatok: ha Beckett, Ionesco, Tom Stoppard és Déry Tibor egy hétig egy szobába zárva ötletelnének, akkor se jönne ki belőle ekkora remekmű!

A kritikusok már méltatták is a darabot (ez egy egyrészt, ez meg egy másrészt), az előadás történelmi jelentőségét pedig még sokat fogjuk emlegetni, mint kiemelkedő pontját a hazai közbeszéd és közpolitizálás mélyrepülésének.

S mint ilyen, természetesen megörökítésre érdemes, a maga teljességében.

Megkönnyítendő a lelkes amatőr színjátszók dolgát: íme a szövegkönyv, a pőre párbeszéd, a villámdialógus, a gigászi szájkarate.

Kicsi, büdös a szád - szomorújáték három felvonásban

Helyszín: A pécsi Szikla utcai gyermekotthon előtti apró terület

Szereplők:

Magyar Péter (~Kicsi): a Tisza Párt elnöke

Menczer Tamás (~Államtitkárúr): a Fidesz kommunikációs igazgatója

Fülöp Attila: gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, kezdetben nem csinál semmit, csak áll, és sűrűn pislog, de később sem zavar sok vizet.

Névtelen Férfi: a történet második felvonásának katalizátora.

***

Első felvonás

Magyar Péter megkezdené sajtótájékoztatóját, a második percben azonban mellépenderül Menczer Tamás.

Magyar Péter: Menczer Tamás államtitkár. Jó reggelt, államtitkár úr!

Magyar Péter kezet nyújt, de azt Menczer Tamás nem fogadja el.

Menczer Tamás: Már remeg a kezed?

Magyar Péter: Elnézést kérek, ön gyermekvédelmi szakember?

Menczer Tamás: Én? Én hozzád jöttem. Tudod, miért jöttem? Mert szeretnék néhány dolgot megbeszélni. Vártam már ezt a találkozást nagyon.

Magyar Péter odafordul Fülöp Attila államtitkárhoz.

Menczer Tamás: Ne, ne, ne, rám figyelj, rám figyelj! Ketten vagyunk csak itt, te meg én, senki más, senki más nem tud neked segíteni. Láttam, hogy a nőkkel hogy beszéltél, ezért jöttem ide, hogy végre egy férfival is találkozzál.

Magyar Péter: Ő Menczer Tamás. Menczer Tamás a Fidesz politikai kommunikációs igazgatója, egy volt sportriporter.

Menczer Tamás: Bizony, bizony, ez így van. Te pedig már reszketsz. Hogy beszéltél a hölgyekkel? Hogy beszéltél a nőkkel?

Magyar Péter: Államtitkár úr...

Menczer Tamás: Most próbálkozz egy férfival, lássuk, hogy...

Magyar Péter (kamera felé fordul): Tisztelt magyar honfitársaim! Gyermekvédelmi szakemberekhez jöttünk...

Menczer Tamás: Beszéljünk a gyermekvédelemről. Te beszélsz a gyermekvédelemről? Te, aki a saját feleségedet megtámadtad? A saját feleségedet, a saját gyerekeidet, a saját családodat?

Magyar Péter (odafordul az államtitkárhoz): Államtitkár úr, ez nem kínos önnek?

Menczer Tamás: Elnézést, három saját fiad nem áll szóba veled, mert elárultad a családodat.

Magyar Péter: Itt hároméves gyermekek vannak, és ez az Orbán-kormánynak az államtitkára.

Menczer Tamás: És a saját gyerekeid nem állnak veled szóba. Ne te védd meg a gyerekeket!

Magyar Péter: Nem kell kommentálnunk, hova jutott el az Orbán-kormány.

Menczer Tamás: Én soha nem árulnám el a családomat, és soha nem árulnám el a fiamat. De te elárultad a gyerekeidet, és elárultad a családodat.

Magyar Péter elkezdi énekelni A börtön ablakában című dalt.

Menczer Tamás: Kicsi! Kicsi! Már reszketsz. Már reszketsz, Kicsi. Ennyit tudsz? Ennyit tudsz? Ennyit tudsz? (Egyre közelebb és közelebb megy Magyarhoz). Elárultad a gyerekeidet. Elárultad a családodat, és a saját fiad nem áll veled szóba.

Magyar Péter: Magyarország, 2024. (Felháborodottan Menczerre néz.) Hogy jön ön ahhoz államtitkár úr, hogy a gyerekeimről beszéljen?

Magyar Péter többször is államtitkárnak nevezni innentől kezdve Menczert, aki valójában már csak volt államtitkár, amióta a Fidesz kommunikációs igazgatója lett.

Menczer Tamás: A gyerekeket kell tőled megvédeni.

Magyar Péter: Itt üvöltözik egy olyan otthon előtt, ahol hároméves gyerekek vannak, államtitkár úr...

Menczer Tamás: A gyerekeket kell tőled megvédeni.

Magyar Péter: ... és mosson fogat, mert tiszta büdös a szája, államtitkár úr.

Menczer Tamás: Hát még szagolhatod egy darabig!

Magyar Péter: Esetleg mutassák meg az államtitkár úr száját közelről.

Menczer Tamás: Kicsi, még szagolhatod egy darabig. Még szagolhatod egy darabig, ugyanis arról is beszélhetsz, hogy te egy hazug gazember vagy, egy hazug gazember.

Magyar Péter: Habzik a szája, államtitkár úr.

Menczer Tamás: Egy hazug gazember vagy,

Magyar Péter megint énekelni kezdi A börtön ablakábant.

Menczer Tamás: Egy hazug gazember vagy, akit 43 évesen, mint egy suttyót a nyakánál fogva dobtak ki a diszkóból, kicsi. Egy hazug gazember vagy. Egy kérdésem lenne még. Egy kérdésem lenne még, hogy amikor az a kidobó...

Magyar Péter: Hívjunk rendőrt, legyenek szívesek, hogy elvigyék az államtitkár urat, mert nem tudok..

Menczer Tamás: ...a kidobó kolléga olyan erotikusan átölelte a nyakadat, Kicsi, kaptál levegőt?

Magyar Péter: Egy gyermekotthonnál vagyunk.

Menczer Tamás: Kaptál levegőt? Egy hazug gazember vagy, minden szavad hazugság...

Magyar Péter: Egy gyermekotthonnál, itt hároméves gyerekek vannak.

Menczer Tamás: Akiket tőled meg kell védeni, a nőket is meg kell védeni.

Magyar Péter: Miért nem mos fogat, államtitkár úr?

Menczer Tamás: És mindenki mást meg kell védeni.

Magyar Péter: Miért ilyen fehér mindenhol a szája?

Menczer Tamás: Kicsi! Kicsi! Ne idegeskedj.

Magyar Péter (odafordul az operatőréhez): Légy szíves mutassa meg az államtitkár úrnak a fogát. Gyere, légy szíves közel, államtitkár úr megmutatja. (Megfogja Menczer vállát, és megpróbálja elfordítani) Légy szíves fordulj ide...

Menczer Tamás: Kicsi, semmilyen problémát, semmilyen problémát nem fogsz megoldani.

Magyar Péter: Jó. (Magyar Fülöp Attila felé fordul.) Államtitkár úr, nem szégyelli magát? Együtt ministráltunk a ferences templomban. Nem szégyelli magát?

Menczer Tamás: Te lenézel mindenkit, te lenézel mindenkit. Te beszélsz szeretetről? Te beszélsz békéről? Te mindenkit lenézel, te megtámadtad a saját családodat.

Magyar Péter: Miről beszélsz? Hogy jössz ahhoz, hogy az én családomról beszélj?

Menczer Tamás: Minden emberről ordenáré módon beszélsz, és hogyha senki nem volt fontos, jobb, ha egyszer végre ezt valaki a képedbe mondja, Kicsi.

Magyar Péter (kinéz a kamerába): Magyarország 2024, a gyermekbarát, családbarát kormány államtitkára. Köszönjük szépen a részvételt.

Menczer Tamás: Neked soha senki nem volt fontos. Soha senkinek nem segítettél semmit, és soha nem is fogsz.

Magyar Péter: Köszönjük szépen, van nálunk egy zsák krumpli, államtitkár úr, oda tudjuk adni.

Menczer Tamás: És mindezek mellett még egy Weber-csicska is, vagy csak hogy ilyet is mondjak. The Man.

Magyar Péter: Orbán Viktor államtitkára.

Menczer Tamás: Mi van veled? Mi van veled? The Man. The Man.

Magyar Péter: Szeretnék bemenni ide, ahova az igazgató asszony be szeretne minket engedni.

Menczer Tamás: Politikailag pedig egy lufi vagy, amit éppen most szúrunk ki.

Magyar Péter (Fülöp Attilához fordulva): Megengedi, államtitkár úr, hogy az ajándékot átadjuk a gyerekeknek, vagy meg fogja akadályozni?

Menczer Tamás: Annak adsz ajándékot, akinek akarsz, Kicsi. A kollégáid se tudnak rajtad segíteni. Senki nem fog segíteni, és politikailag most van vége, Kicsi.

Magyar Péter: Államtitkár úr, önön kellene segíteni. Szerintem ennek orvosra van szüksége. Nemcsak a gyerekeknek lenne itt pszichológusra szüksége.

Menczer Tamás: Hazug gazember vagy, egy hazug gazember vagy.

Magyar Péter: Önnek orvosra van szüksége. Önnek orvosra van szüksége, államtitkár úr. Orvosra van szüksége, államtitkár úr.

Menczer Tamás: Egy hazug gazember vagy, akihez képest még Gyurcsány Ferenc is egy igazmondó juhász.

Magyar Péter: Először mosson fogat. A habzó száj az egy rossz betegségnek a jele.

Menczer Tamás: Ide jutottál. Igen, látom, hogy ideges vagy. És ez helyes is. Reszket a lábad.

Magyar Péter: Én egyáltalán nem vagyok ideges. Szerintem ma kiderült, ma kiderült...

Menczer Tamás: Ma kiderült.

Magyar Péter: Itt üvöltözik a Magyarország családbarátnak hazudó kormány államtitkára. Itt üvöltözik.

Menczer Tamás: Ma kiderül, hogy politikailag... Te beszélsz a családról? Aki a saját családodat megtámadtad? És a saját gyerekeidet?

Magyar Péter (odafordul az ajtóhoz): Szeretnék bemenni, államtitkár úr. (Ránéz Fülöp Attilára.) Én szívesen beszélnék, hogyha ezt a pitbullt elviszik. (Megfogja a hozzá egyre közelebb araszoló Menczer karját) Bede Zsolt színvonalán vagy. Egy bukott sportriporter.

Menczer Tamás: Igen, igen. Ne idegeskedj!

Magyar Péter (ideges hangon): Én nem vagyok ideges, ma végképp lejárattad a saját kormányodat.

Menczer Tamás: Ne idegeskedj, Kicsi. Te reszketsz. Te reszketsz.

Magyar Péter: Egy keresztény, nemzeti, keresztény, családbarát, családbarát.

Menczer Tamás: Mutassák már, hogy itt remeg.

Valaki kintről azt kérdezi: Menczer úr, ez a saját akciója?

Menczer Tamás: Ez a véleményem róla, hogy hazug.

Magyar Péter: Köszönjük, hogy elmondta a véleményét. Ennyire még szabad országban vagyunk.

Menczer Tamás: Igen, én is elmondhatom a véleményemet.

Magyar Péter: Azt mondja az államtitkár úr, hogy show-műsort csinálunk a gyermekvédelemből.

Menczer Tamás: Egy hazug, aki a gyerekeit megtámadta, aki hazudik...

Magyar Péter: Hogy jön maga? Hogy jön maga ahhoz, hogy a gyerekeimről beszéljen?Én értem, hogy az a cél, hogy megüssem, de nem fogom megütni.

Menczer Tamás: Hát, tőled nem ijedek meg, Kicsi.

Magyar Péter: Hogy jön maga ahhoz, hogy a gyerekeimről beszéljen?

Menczer Tamás: Onnan, hogy te tetted a gyerekeidet, és a családodat a magyar belpolitika táblájára...

Magyar Péter: Én őszintén...

Menczer Tamás: ...amikor lehallgattad a feleségedet...

Magyar Péter: Én őszintén csodálom Menczer Tamás családját. Kitartást kívánok nekik, a feleségének és a gyerekeinek is.

Menczer Tamás: Egy szavad sem őszinte.

Magyar Péter: Én utoljára hétvégén voltam a gyerekeimmel focimeccsen, MTK-n, egy-egyet játszottak a Fradival [U13-as meccs volt, bár ez nem igazán lényeges].

Menczer Tamás: Egy hazug gazember vagy. Egy hazug gazember vagy.

Magyar Péter (hátrakiabál): Kicsit hangosabban énekeljük, jó? (Menczernek) Itt gyerekek vannak, hároméves gyerekek vannak, államtitkár úr. Abba tudja hagyni?

Menczer Tamás: Persze. Ezt akartam önnek elmondani. Csak hogy tudja.

Magyar Péter: Köszönjük. Köszönjük szépen. Köszönjük szépen, viszontlátásra, mehetsz vissza Rogán Antalhoz. A krumpli ott a kocsiban, és kiveheted, jó? Köszönjük szépen.

Menczer Tamás (megint rámászik Magyarra): Kicsi. Vége van, Kicsi.

Magyar Péter: Köszönjük szépen. Két kiló krumpli.

Menczer Tamás: Vége van, Kicsi. Vége van.

Magyar Péter: Ez egy súlyos állapot, államtitkár úr, de a fogmosást még mindig javaslom. Jó? Köszönjük szépen!

Menczer Tamás: Vége van. Emberileg egy nulla vagy, politikailag meg most pukkadsz ki.

Magyar Péter: Köszönjük! (Megfogja Menczer vállát). Mi a baj? Fél?

Menczer Tamás: Ne reszkess, Kicsi.

Menczer elindul kifelé a színről. Fülöp Attila megpróbál beoldalazni. Magyar Péter kicsit rendezkedik.

***

Második felvonás

Egy Névtelen Férfi oldalról bekérdez, hogy mégis milyen példát mutatnak itt az embereknek. Menczer elkezdene válaszolni, Magyar rászól, mondván, őt is leugatja-e a habzó szájával? A férfi tovább magyaráz arról, hogy mennyi problémánk van, Menczer megint megpróbál közbevágni, Magyar megint rászól. A férfi próbálja hangsúlyozni, hogy ne bántsuk egymást, pláne ünnepek előtt.

Menczer Tamás: Önnek ebben igaza van, csak sajnos az ellenfelünk minden eddigi szintnél mélyebben van.

Magyar Péter (nevetve): Mondja ezt Menczer Tamás. (Még jobban nevet) Tamás, kinevetnek a pécsiek.

Menczer Tamás: Ne reszkess, Kicsi.

A Férfi oldalról még megpróbál magyarázni, de senkit nem érdekel, amit mond.

Magyar Péter: Orbán Viktor államtitkárát hallják, egy bukott sportriportert. Menczernek, aki megpróbálja a dumáló Férfit hallgatni, és így nekimegy a Magyar kezében lévő doboznak) Nem kell lökdösni. (Fülöp Attilának) Átadhatjuk az ajándékot a gyerekeknek, államtitkár úr? Átadhatjuk államtitkár úr a gyerekeknek az ajándékot, vagy nem, ezt a kérdést szeretném megkapni.

Fülöp Attila valamit motyog. Senki nem hallja, hogy mit.

Menczer Tamás (még mindig a Férfinak magyaráz): ... megtámadta a saját családját...

Magyar Péter (valakinek, Menczer felé biccentve): Uram, elvinné innen ezt az embert, mert nem tudjuk átadni...

Férfi (újra magához ragadja a szót): Szerintem meg kéne békélnünk, mert egyszerűen el fogunk veszni Európába. Gondolkodjunk ezen, ne bántsuk egymást.

Menczer Tamás: Uram, önnek ebben igaza van. (kezet fognak) Akivel lehet, azzal az embert szívesen...

Férfi: Péterrel is ugyanúgy lehet. Békéljünk meg, ne a kamerák előtt.

Magyar Péter: Köszönjük szépen Menczer Tamásnak, most már haza lehet takarodni. Köszönjük szépen, viszontlátásra.

A Férfi még két kezét összetéve magyaráz, megint nem figyel rá senki.

Magyar Péter: Szeretnénk beszélni az államtitkár úrral is.

A Férfi valamit magyaráz, totál érdektelen.

Magyar Péter (kiszól az operatőrnek): Kornél távolabbról, és mutasd az államtitkár úr száját közben. Habzik.

A Férfi Menczernek magyaráz. Kornél ráközelít Menczer szájára (nem habzik).

Menczer Tamás: Ebben önnek igaza van. Ebben önnek igaza van.

A Férfi még mindig magyaráz, Menczer igazat ad neki, mond valamit arról, hogy meg is kell védeni a következő generációt.

Magyar Péter (hátulról közbevág): Úgy, hogy itt üvölt a hároméves gyerekeknél az államtitkár úr.

Férfi: Ne a gyerekek előtt, üljünk le egy kávé mellett, és meggyőzzük.

Menczer Tamás: Azért nem a gyerekek előtt, hanem az ajtó előtt.

Magyar Péter: Majd az ön házánál is üvöltözni megyünk az ön gyereke előtt.

Férfi: Ne bántsák egymást.

Magyar Péter: Sajnálom a gyerekeit. Sajnálom.

Férfi: Sokkal többre jutunk, urak.

Magyar Péter: Kicsi. A miniszterelnöknek azt mondja, hogy kicsi a százhatvannyolc centijével?

Menczer Tamás: Én nem a termetére mondtam...

Magyar Péter: De miért habzik a szája?

Menczer Tamás: Félreérted, én nem a termetére mondtam...

Magyar Péter: De miért habzik a szája? Miért habzik a szája?

Menczer Tamás: ... hanem azért, mert aki a sportból jön, az mindenki tudja, hogy... Te a politikában kicsi vagy. (elfordul)

Magyar Péter: Azt szeretném kérdezni, Fülöp Attila államtitkár urat, hogy tudunk-e beszélni. (a Férfinak) Köszönjük, uram. (Menczernek) Köszönjük, önt senki nem hívta.

***

Harmadik felvonás

Váratlanul életre kel az eddig csak álldogáló Fülöp Attila, és megpróbál a helyzet magaslatára emelkedni.

Fülöp Attila: Akkor hadd mondjuk el...

Magyar Péter: Akkor szóljál a kollégáidnak, hogy álljanak el a kamerák elől, jó?

Fülöp Attila: ... a konkrét helyzetet.

Magyar Péter: Szeretném, hogy kérd meg a kollégáidat, hogy álljanak el a kamerák elől.

Menczer Tamás: Értem, hogy zavar.

Magyar Péter: Te? A habzó szájad? Egyáltalán nem zavar. Szánalmas vagy. Szerintem már ma minden világos.

Fülöp Attila: Tegyük rendbe, hogyha itt vagyunk. Az a helyzet, hogy a gyerekvédelmi intézményeket megkértük, megmondtuk, ne legyen átjáróház. Nem akarunk belőle látványt...

Magyar Péter (közbevág): Jogszabályok vannak, államtitkár úr?

Fülöp Attila: Egyszer hadd mondjam el képviselő úr.

Magyar Péter (közbevág): Hallgatom.

Fülöp Attila: Vannak jogszabályok. A jogszabályokat pontosan tudja képviselő úr is, és a csapata is, hogy miről szól. A jogszabály arról szól, hogy képviselőként minden információhoz joga van hozzájutni. Ezt a hozzáférést eddig is biztosítottuk, ezután is biztosítani fogjuk. Szóban is, írásban is. Utána azt kérte tőlünk, hadd mehessen be egy intézménybe. Semmilyen kötelezettségünk nincsen rá, de együttműködünk a jogszabályokkal.

Magyar Péter (közbevág): Ombudsman állásfoglalás és jogszabályok. Kötelezővé teszik.

Fülöp Attila: Nincsen jogszabály... Nyugodtan nézze meg...

Magyar Péter (közbevág): Még az Alaptörvényből is következik.

Fülöp Attila: Képviselő úr. A jogszabályokkal...

Magyar Péter: Közérdekű adatok.

Fülöp Attila: Ezzel egészen biztosan tisztában van, hiszen Európa parlamenti képviselő.

Magyar Péter (közbevág): Európai. Nem Európa. Horn Gyula hívta Európa parlamentnek...

Fülöp Attila: ...tájékoztatási kötelezettségünk van. Nincsen olyan, hogy intézménylátogatás.

Magyar Péter (közbevág): Mit titkolnak, az államtitkár úr?

Fülöp Attila: Befejezhetem képviselő úr?

Magyar Péter: Parancsolj!

Fülöp Attila: Nagyon köszönöm! Beengedtük Miskolcra az együttműködés jegyében, mert azt gondolom, hogyha valami van...

Kamerás Kornál ismét ráközelít a párbeszédet mosolyogva hallgató Menczerre.

Magyar Péter: Igen, nem nyitja ki a száját.

Fülöp Attila: ...a nemzeti minimum, akkor az szerintem a gyermekeknek az kéne, hogy legyen. Semmi mást nem vártunk el öntől.

Magyar Péter: 14 éve ezt gyakorolják?

Fülöp Attila: Pont azt, mint amit számos ellenzéki, kormánypárti képviselő is: látogatást tett az elmúlt évben, amióta demokrácia van Magyarországon, gyerekvédelemben, példátlan, példátlan az, ami ott történt Miskolcon. Ezért azt mondtuk, hogy ezt nem kívánjuk a gyermekvédelemben fenntartani.

Magyar Péter: Válaszolhatok?

Fülöp Attila: Azok a gyermekek...

Magyar Péter: Mi a példátlan? Az, hogy 42 fős otthonban 60-an vannak, és egy 120 gyerek van szökésben?

Menczer Tamás: (valamit elkezd mondani, de nem érteni)

Magyar Péter: Nem önnel beszélek! Nem önnel beszélek!

Menczer Tamás: A gyerekeket tőled kell megvédeni.

Magyar Péter: Azt mondták, hogy penészes a fürdő, ötmillió forintért nem újítják fel. Az a példátlan, hogy 2 milliárd forintot.

Fülöp Attila: (próbál valamit mondani, de nem érteni, mert Magyar egyre hangosabban beszél, és Menczer is mondja a magáét)

Magyar Péter: Hiába kiabál. Tehát az a példátlan, hogy 2 milliárd forintot költenek egész évben.

Menczer Tamás: Elég a hazugságaidból, Kicsi.

Magyar Péter: Legyenek szívesek rendőrt hívni, hogy ezt az embert elvigyék innen, mert nem tudunk így beszélni az államtitkár úrral.

Fülöp Attila: ...mi nagyon szívesen folytassunk szakmai vitát...

Menczer Tamás: Én is itt lehetek, elmondhatom a véleményemet, tudod.

Fülöp Attila: ...de még egyszer mondom, szakmai vitát...

Fülöp Attilára senki nem figyel, pedig mondja tovább.

Magyar Péter (Menczernek, ha valaki még tudja itt követni): Miért nem írsz újságot? Ott sem voltál megfelelő. Milyen nyelven beszélsz, hogy külügyi államtitkár voltál? Mint Budai Gyula, aki még magyarul se tud.

Menczer Tamás: Ne remegjen a szád. Ne remegjen a szád. Ne remegjen a szád.

Magyar Péter: Egyáltalán nem remeg a szám. Én élvezem, hogy itt vagy..

Menczer Tamás: Azt látom!

Magyar Péter: ...megmutattad az országnak, hogy milyen ember vagy...

Menczer Tamás: Meg bizony, hogy milyen ember vagy. A gyerekeket tőled kell megvédeni...

Magyar Péter (visszafordul Fülöp Attilához): Szóval az rendben van, hogy kettő.

Menczer Tamás: ...tőled kell megvédeni...

Magyar Péter (Fülöp Attilának): Szóljon már a kollégájának, hogy beszélgetünk egymással, a sajtó előtt.

Menczer Tamás: Tudom, hogy zavar, hogy egy férfival is találkozol, és nem lehet nőkkel agresszívnek lenni.

Magyar Péter: Ó, Istenem! Magyarország 2024. Az őseink biztos, hogy nem ilyen országért küzdöttek.

Menczer Tamás: ...de ez nem fog menni, ez nem fog menni.

Magyar Péter (Fülöp Attilának): Tehát az rendben van, hogy 2 milliárd forintot költenek évente a gyermekvédelmi otthonok felújítására, miközben Orbán Balázs, aki éppen most védi a doktoriját, szintén egy kastélyra kettőmilliárdot költ, hogy Lázár János négymilliárdot költ a negyedrendű útjára, a patinai kastélyához. Az rendben van, hogy ebben az otthonban húszan voltak tavasszal, és sok kisgyerek a földön aludt.

Menczer Tamás: ...ugyanis te soha senkinek nem segítettél, és soha senkinek nem is fogsz.

Magyar Péter: Menczer Tamás! Ön örökre leírta magát.

Menczer Tamás: Csak saját magad fontos.

Magyar Péter: A maga karrierjének ma vége van.

Menczer Tamás: Csak saját magad fontos.

Magyar Péter: A saját főnöke fogja sáros lábbal kirúgni. Igen.

Menczer Tamás: Igen, igen, értem a fantazmagóriáidat, de te soha senkinek nem segítettél, és soha senkinek nem is fogsz.

Fülöp Attila: Képviselő úr... Tegnap szerintem számos média beszámolt erről.

Magyar Péter: Nem számos! A propagandamédiát és az ATV-t engedtek be, mást nem engedtek be önök. És egy Patyomkin-látogatást tartott. Egyébként vizesednek továbbra is a falak, de nem a felújításról beszélünk ebben az otthonban.

Fülöp Attila: Az, hogy Magyar Péternek milyen állításai vannak... azért Magyar Péter vállalhat felelősséget.

Magyar Péter (a kezében tartott dobozt mutatja): Itt dolgozó szakemberek adták a játékokat. Átadhatjuk egyébként?

Menczer Tamás: Vegye át, államtitkár úr.

Magyar Péter: Nem az államtitkárnak, nem a Fidesznek adunk ajándékokat.

Menczer Tamás: The Man. The Man.

Magyar Péter: Még azt is ellopjátok, 2006-ban is elloptátok még a sérülteknek gyűjtött pénzt.

Menczer Tamás: The Man. Ne hazudjál. Elég a hazugságból, Kicsi.

Magyar Péter: 2007-ben a Fidesz az Astorián gyűjtött pénzt az áldozatoknak. Nyitrai Zsolt és azt a pénzt is elloptátok. Egy áldozat nem kapott, csak mi a Ne Féljetek Alapítvánnyal gyűjttünk Gulyás Gergellyel, Mádl Dalmával, Fábry Sándorral, Morvai Krisztinával.

Menczer Tamás: Olyan furcsa férfi, aki így reszket, aki így reszket. Elég a hazugságaidból.

Magyar Péter: Ti meg elloptátok már azt a pénzt is. Úgyhogy nem adnám oda, mert a Mikulás-csomagot is ellopod, igen.

Menczer Tamás: A Mikulás-csomagot? A diákok pénzét elloptad, és kitoltad a haveroknak, meg az öcsédnek.

Magyar Péter: Aha, aha. Persze. Rogán Tóni haveroddal keversz össze.

Menczer Tamás: Minden pénzt, minden pénzt...

Magyar Péter: Beszélhetünk a gyerekekről?

Menczer Tamás: Mit beszélsz átláthatóságról? Minden pénzt kitoltál a haverodnak, meg az öcsédnek.

Magyar Péter (Fülöp Attilának): Nem szégyelli magát, hogy egy ilyen emberrel van együtt, egy brancsban?

Menczer Tamás: Minden pénzt.

Magyar Péter (Fülöp Attilának): Ön ennél többre érdemes. A ferenceseknél végzett.

Menczer Tamás: Minden pénzt.És te beszélsz?

Fülöp Attila: (megrázza a fejét, valamit mond, de nem érteni Magyartól és Menczertől).

Magyar Péter: A Kósa ferences templomban együtt ministráltunk. Emlékszel te Hofi atyára?

Fülöp Attila: Igen.

Magyar Péter: És ez nem méltatlan? Nem méltatlan? Egy ilyen emberrel?

Menczer Tamás: Te, aki lehallgattad a feleségedet?

Magyar Péter: Menjél innen, jó? Ti hallgattok le engem.

Menczer Tamás: Hova tetted a diktafont? A pénzeddel takartad le? És betetted egy újság alá?

Magyar Péter: Soha nem használtam diktafont.

Menczer Tamás: Férfinak érezted magad?

Magyar Péter: Szia!

Menczer Tamás: Telefonnal hallgattad le? Férfinak érezted magad, amikor lehallgattad?

Magyar Péter: Szia! Azon a felvételen az van, hogy a ti miniszteretek bemegy az ügyészségre, kihúzza az adatokat. Az egyik legnagyobb politikai bűncselekmény.

Valaki kívülről beszólogat, Menczer kitekint, majd újra Magyarra.

Menczer Tamás: Munkatárs? Munkatárs?

Magyar Péter: Nekem vannak munkatársaim, sőt barátaim. Neked szerintem senki.

Menczer Tamás: Férfinak érezted magad, amikor lehallgattad a feleségedet? Senki nem segít rajtad.

Fülöp Attila valamit beszél, de senki se figyel rá.

Magyar Péter: Segíteni? Rajtad kéne segíteni. Szerintem raknak rád egy zubbonyt is.

Fülöp Attila: Ha befejezhetem, a gyermekvédelmi intézmények...

Magyar Péter (Menczernek): Picit menj már hátrébb, mert szeretnénk beszélni. (odébb löki Menczert)

Menczer Tamás: Ne lökdössél már.

Magyar Péter: Ne állj már az arcomba! Hát menjél már innen, jó?

Menczer Tamás: Ne lökdössél már.

Magyar Péter: Viszontlátásra!

Magyar arról kezd beszélni, hogy Menczer garázdaságot követett el, mert lökdöste őt.

Függöny.

A darab mozgóképes feldolgozása is megnézhető már.