Magyarország átad egy antifát a német hatóságoknak, aki ellen európai elfogatóparancs volt érvényben

bűnügy
december 04., 15:46

A Fővárosi Törvényszék 2024. december 4-ei végzésével elrendelte az átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását egy férfinak, akivel szemben a Német Szövetségi Köztársaság Szövetségi Törvényszéke bocsátott ki elfogatóparancsot, írja közleményében a Fővárosi Törvényszék.

A német hatóságok „bűnszervezetben való részvétel cselekményegységben súlyos testi sértéssel bűncselekmény miatt, büntetőeljárás lefolytatása érdekében” keresik a férfit, aki a rendelkezésre álló adatok alapján 2018-tól tagja volt egy csoportnak, amelynek a célkitűzése szélsőbaloldali motivációval és erőszak alkalmazásával elkövetett bűncselekmények végrehajtása volt. A férfi az elfogatóparancs szerint egy tettleges támadásban is részt vett.

A Fővárosi Törvényszék szerint az európai elfogatóparancs végrehajtásának feltételei fennállnak, a megtagadási okok egyike sem állapítható meg. A tárgyaláson a férfi hozzájárult az egyszerűsített átadásához, és kérte a specialitás szabályainak alkalmazását. Ez utóbbi értelmében – átadása esetén – az elfogatóparancsban szereplő bűncselekményen kívül nem indítható és nem folytatható vele szemben egyéb büntetőeljárás.

A férfival szemben Magyarországon nincs folyamatban büntetőeljárás olyan ügyben, ami miatt kiadták az európai elfogatóparancsot, más ügy miatt tölti börtönbüntetését. Újból letartóztatni és átadni a német hatóságoknak csak akkor lehet, ha befejeződik a jelenlegi büntetése, illetve feltételesen szabadlábra bocsátják.

A 24.hu cikkéből kiderül, a német Tobias E.-ről van szó, akit jogerősen 1 év 10 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítéltek májusban a tavaly februári budapesti antifasiszta támadások miatt. Ennek során kilenc ember sérült meg. Az első támadás a Nyugati pályaudvaron, egy vonaton, a második a Fővám téren, a harmadik és a negyedik február 10-én a Gazdagréti téren, valamint a Bank utcában, az ötödik február 11-én, az I. kerületi Mikó utcában történt. Tobias E. már a májusi tárgyaláson is kérte, hogy engedjék vissza Németországba, mert német bíróságok előtt is szeretne felelni a tetteiért. A lap szerint a férfira nehéz hónapok várnak hazájában, ha letölti az itteni büntetését. Korábban a Welt azt írta róla, hogy a német radikális baloldaliak első sorába tartozik, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban született, de Berlinben lakik.