A polgármesteri irodában lecserélt bútorzat és a függönyök áfa nélkül is több mint nyolc és fél millió forintba kerültek, amikor 2020-ban Dézsi Csaba András (Fidesz) vette át Győr vezetését a szexbotrányba belebukott szintén fideszes Borkai Zsolttól. Az adatokat a Telex kérte ki a városháza hétfőn megnyitott átláthatósági szobájából. A bő négy évvel ezelőtti 8,5 millió forint az inflációval felszorozva jelenértéken nagyjából 13 millió forintnak felel meg (Győr gyárvárosi részén kétszer ennyiből már 53 négyzetméteres lakást lehet venni).
A városháza három darab függöny elkészítésére 941 506 forint + áfáért, a sötétítő függönyök díszítő elemekkel való ellátására 2 085 447 forint + áfáért kötött szerződést egy helyi varrodával. A Telex szerint „ha az ablakokat egyenként nézzük, akkor a matek alapján darabonként nettó egymillió forintért kerültek fel rájuk a függönyök”.
Emellett vettek egyebek mellett szobortartó posztamenst rejtett hulladéktárolóval nettó 381 ezerért, Dézsi felújíttatott egy toalettszekrényt nettó 537 ezer forintért, valamint beszereztetett egy tárgyalóasztalt „nyeregbarna színű, kemény marhabőr középső asztaltető betéttel” áfa nélkül 2,3 millióért. A lajstromból már csak hetven tucat MacWulf-Grober patent biztosítótű hiányzik égetően.