Már ma tárgyal a parlament a lex Till Tamásról

belföld
2024 december 12., 08:43

Ma már tudjuk, hogy 24 évvel ezelőtt egy F. János nevű, akkor 16 éves kamasz ölte meg különös kegyetlenséggel a mindössze 11 éves bajai kisfiút, Till Tamást. A rendőrség december 10-én jelentette be, hogy miután a kisfiú holttestét most nyáron megtalálták egy bajai tanyán bebetonozva, sikeres volt a nyomozás, többszöri kihallgatása után november végén F. beismerte Till Tamás megölését, és részletes vallomást tett.

Ezután azonban szabadon távozhatott a rendőrségről, ugyanis mivel a bűncselekmény elkövetésekor még csak 16 éves volt, a büntethetősége 2015-ben elévült, ezért eleve csak tanúként hallgatták ki. Az ügy közfelháborodást váltott ki, míg Till Tamás édesanyja azt mondta: „Mélységesen megrázott és felháborított minket, miután kiderült, hogy a fiunk gyilkosát nem büntethetik meg (...) nincs igazság a földön. Megérdemelné, hogy örökre börtönbe zárják”.

Több ellenzéki politikus, köztük Magyar Péter is törvénymódosítást sürgetett ezután annak érdekében, hogy a jövőben a fiatalkorúak által elkövetett emberölések büntethetősége se évülhessen el. A Fidesz-frakció ezek után már szintén tegnap posztolt arról: „haladéktalanul törvénymódosítást kezdeményez, hogy ne évüljenek el soha, semmilyen körülmények között az ilyen bűntettek”.

A „haladéktalanul” kifejezést ezúttal szó szerint vették – vélhetően elkerülendő, hogy az év eleji kegyelmi ügy után egy újabb gyermekekkel kapcsolatos politikai botrány égjen rájuk, még ha ehhez nem is volt tevőleges közük, hiszen az elévüléses jogszabály már évtizedekkel ezelőtt is érvényben volt –, és Kocsis Máté frakcióvezető már szerdán arról posztolt, hogy ma, csütörtökön a parlament törvényalkotási bizottsága már tárgyalhatja is a törvényjavaslatot (majd erről írt az Index is, hozzátéve, hogy a módosítást Zsigó Róbert nevén adja be a kormánypárti frakció).

A bizottság ma délután egy órakor kezdődő ülésének napirendjén azonban a cikkünk megírásakor még nem szerepel ez a pont. Sőt a benyújtott törvényjavaslatok között sem találtuk még meg Zsigó Róbert indítványát, csak egy, a jobbikos Lukács László György által benyújtott tervezetet.

Így egyelőre nem tudni, hogy a fideszes közleményben szereplő soha mit is jelent pontosan: visszaható hatályú lesz-e a törvény, azaz a korábbi esetekre is vonatkozik-e majd – a visszamenőleges hatályú törvényalkotás enyhén szólva is unortodox módszer, de 2010 óta láttunk már rá példát –, vagy csak a Btk. mostani módosításától lesz-e érvényes. (A Lukács-féle javaslat nem lenne visszamenőleges hatályú, ahogy az indoklásban írja: „jelen javaslatunk arra irányul, hogy a jövőben az ilyen és ehhez hasonló esetek ne fordulhassanak elő”.)