Extrém témához extrém támogatók dukálnak: nyílt levélben fordul Pintér belügyminiszterhez egy rakás Pikáns Aláíró.
A nyílt levél fontos témában íródott, és első látásra nincs benne semmi különös:
ismert emberek a gyerekbántalmazási ügyek alapos rendőrségi és ügyészségi kivizsgálását, a témában létrehozandó kormányzati vizsgálóbizottságot és komplex stratégia kidolgozását kérik a kormánytól és Pintér belügyminisztertől.
A nyílt levél azon a ponton válik meglepővé, amikor a fentiek részletezése után egyszer csak ebbe a két mondatba botlunk:
„Kiállunk a tényfeltáró újságírók, Ábrahám Róbert és Füssy Angéla mellett. Elvárjuk mind lelki, mind anyagi, mind jogi támogatásukat."
A politikai meggyőződéstől független, minden jószándékú embernek egyformán fontos célok felsorolása után egyszer csak előkerül két szélsőjobbos, a Fidesz jobbszéléről is leszakadt médiafigura. De nem önmagában emiatt bizarr, hogy egy ilyen nyílt levél az ő támogatásukat is követeli, még csak nem is azért, mert Ábrahám leginkább arról ismert, hogy egy online cicaharc végén megverte Puzsér Róbertet.
Hanem mert Füssy és Ábrahám az utóbbi időben leginkább a zavarba ejtő, gyakran összefüggéstelen közösségimédiás posztjaikról, és homályos, gyakran összeesküvés-elméletes hangulatú vádaskodásaikról ismertek. Az még az aránylag tiszta ügyeik közé tartozik, hogy Ábrahám azzal vádolta meg Lakatos Márk stylistot, hogy szexuálisan kihasznált egy akkor 15 éves állami gondozott fiút. Itt van világosan megfogalmazott vád, Ábrahám megszólaltatta az állítólagos áldozatot és az ügy másik érintettjét, és bár azt természetesen nem tudni, hogy igazak-e a vádak, az ügyben nyomozás indult, így a megvádolt tisztázhatja magát, ha tudja.
De a két zűrzavaros médiafigura ezen felül bizonyítékok nélkül vádolt meg egy rakás embert pedofíliával, illetve az ilyen téma estében alapkövetelménynek számító gondosság helyett lazán dobálóztak magával a „pedofil” jelzővel. Miközben ha van szuperérzékeny téma, amiben a pontosság és a nyíltság alapkövetelmény lenne, akkor az a pedofília és gyerekbántalmazás. A kirohanásaikat a kormánymédia többször is a kormány politikai ellenfeleinek lejáratására próbálta meg felhasználni. Hogyhogy nem, minden alap nélkül belekeverve a Tisza Pártot is.
De Ábrahám annyira kétes figura, hogy a kirohanásait egy idő után már az amúgy bármire hajlandó kormánymédia sem vállalta fel, a téma gazdája az utóbbi időben a Mi Hazánk és a szélőséges párt médiaholdudvara lett.
A Toroczkai–Vidnyánszky–Jeszenszky–Szanyi Tibor-tengely
Magánál a nyílt levélnél csak az aláírók listája bizarrabb.
A Mi Hazánk vezetői, képviselői és a magyar szélsőjobb szellemi holdudvarának tagjai találnak itt egymásra fideszes influenszerekkel, a kormánymédia arcaival, a Fidesz kulturális holdudvarának tagjaival és olyan, baloldalinak címkézett, de a politikai bizniszelés szürke zónájában mozgó arcokkal, mint Schmuck Andor, Szanyi „Kapitány” Tibor vagy Thürmer Gyula.
Kéz a kézben írt alá – és követelt lépéseket Pintértől és Orbántól – Toroczkai László és Novák Előd, Dopeman és Nagy Feró, Vidnyászky Attila, Bagi Iván, Bayer Zsolt és Bede Zsolt, Bencsik András, Deák Dániel és Eperjes Károly, Huth Gergely, Jeszenszky Zsolt és Pataky Attila.
És Havas Henrik.
És ezek a nevek tényleg csak ízelítőt jelentenek!
Az érzékeny megfigyelőnek szemet szúrhat, hogy itt egy rakás fideszes aláíró kér-követel dolgokat Pintértől és Orbántól. Ami forradalmian új fejleménynek tűnhet. De nem kell elhamarkodottan valamiféle lázadásra gondolni. A fideszes aláírók nem az önálló akaratukról ismertek. Olyan katonák vannak köztük, mint Bayer Zsolt és Deák Dániel. Ez az egész sokkal inkább tűnik valamiféle eltervezett akciónak. A politikai ellenfelek Ábrahám-féle kétes figurák őrjöngése alapján történő pedofilozása olyan határátlépés, amitől első körben még a Magyar Nemzet-szintű kormányzati kommunikációs eszközök is visszariadtak. Itt viszont egy rakás nyíltan vagy titokban hatalomközeli arc kéri a kormányt, hogy lépjen ebbe az irányba. A dolog alapvetően vicces lenne, ha nem lenne az az ember érzése, hogy már megint olyan témát próbál politikai fegyverként használni a látványosan meggyengült hatalom, amiről egyszerűen bűn így kommunikálni. De hát valahogy feledtetniük kéne azt az elnöki kegyelmet.
Újító címkék
A Lista nem csak a résztvevők személye miatt újító. Csak ennek a Tökéletes Névsornak a fényében látszik, hogy a műfajt Magyarországon megalapító és szinte tökélyre fejlesztő libsik is megfeledkeztek valamiről. Az Aláírók fantáziadús címkézéséről. Ők a nevük után annyit írtak csak oda, hogy „szociológus”, „szerkesztő”, „közíró” vagy valami hasonlóan unalmas kategóriát.
Bezzeg az Új Aláírók!
Jobbnál jobb névjegyeket olvashatunk a nevek után:
- Dr. Pócs Alfréd – önmagát szkítának valló ortopéd orvos, traumatológus, sebész
- Bankó Attila – a Kárpátia együttes dobosa, 2006-os rendőrterror bántalmazottja
- Chemez Farkas – lovas zarándok
- Nyers Csaba – honfoglaláskori-tarsoly készítő, reform szakács
Van, aki klasszikus name droppingban utazik:
- Sztilkovics Szávó - Fidesz alapító
Van, akit az ötletei határoznak meg:
- Szilágyi Ákos – a Magyar Zászló napjának és a Magyar Nemzet naptár ötletgazdája
Van, aki dicséretesen szerény:
Kisberk Szabolcs csak annyit ír ki, hogy – “médiaszakember, riporter, újságíró” - és nem tolja kérkedve az arcunkba, hogy ő a Mi Hazánk kommunikációs igazgatója és a párt gyömrői képviselője, illetve a települési polgármesterválasztás utolsó helyezettje.
És van, aki a nép által neki adományozott címet tüntette fel:
- Gonda László – Néptribun 2006, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetője
Hogy nem találkoztál még néptribunnal? Mert nem harcoltál az utcán a Gyurcsány-terror ellen! Gonda Lászlót ugyanis a Kossuth téri tüntetők kiáltották ki néptribunná a 2006-os utcai zavargások során.
Gonda igazából az Új Petőfi, ami az Origónak adott interjújából derül ki:
- Hogyan került a vezetők közé?
- Azok közül való vagyok, akik az első két éjszakán kitartottak. Az volt a szerencsénk, hogy nem mentünk a tévészékház elé hétfőn, mert akkor már nem létezne ez az egész mozgalom. Eljön a pillanat, amikor muszáj fegyverhez nyúlni, de ezt még el lehet kerülni.
- És ha Gyurcsány Ferenc most lemondana?
- Nem is örülnék, ha hirtelen lemondana. Ennek erjednie kell. Ha elegen vagyunk, alakulnak majd a dolgok. Ha növekszik a tüntetők társadalmi súlya, akkor mindent elérhetünk, ha nem, azok győznek, akik abban reménykednek, hogy beköszönt a tél.
A lényeg pedig most következik: íme, előbb a Pintért és Orbán kőkeményen sarokba szorító nyílt levél teljes szövege, majd a Csemege, a Libsik utáni Kor aláíróinak hibátlan listája. A kommunista titkosszolgálatok rajongóinak mondom, hogy a vége felé rajta van Vikidál Gyula is!
Tisztelt Pintér Sándor miniszter úr!
Mi, magyar állampolgárok kérjük, hogy a rendőrség és az ügyészség a legalaposabban vizsgálja ki a gyerekbántalmazással kapcsolatos ügyeket. Folyamatosan tájékoztassák a közvéleményt a nyomozás állásáról!
Kérjük, hogy a kormány állítson fel egy vizsgálóbizottságot a gyerekbántalmazásos ügyek kivizsgálására, különösen az állami gondozást végző intézményekben történt visszaélésekkel kapcsolatban!
Kérjük, hogy a kormány – elismert szakemberek és lehetőleg egykori áldozatok bevonásával – alkosson komplex stratégiát a gyermekbántalmazás megelőzésére, felismerésére, a korai beavatkozásra, illetve az elkövetők felelősségrevonására és a sértettek talpraállásának, gyógyulásának segítésére!
Kiállunk a tényfeltáró újságírók, Ábrahám Róbert és Füssy Angéla mellett. Elvárjuk mind lelki, mind anyagi, mind jogi támogatásukat.
Tisztuljon meg végre az ország! Vegyük kezünkbe a sorsunkat, a gyerekek sorsát, mert akkor lesz jövőnk!
Tisztelettel:
- Andrási Attila – az Udvari Kamara Színház vezetője, Jászai Mari-díjas rendező
- Ágoston Balázs – újságíró
- Ambrus Károly – tárogatóművész
- Antal Gábor – zenész
- Babucs Zoltán – hadtörténész-muzeológus
- Prof. dr. Bagdy Emőke – klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta
- Bagi Iván – humorista
- Prof. Dr. Bakay Kornél – régész, tanár, őstörténet-kutató
- Bán János – író, újságíró, az M5 csatorna igazgatója
- Bankó Attila – a Kárpátia együttes dobosa, 2006-os rendőrterror bántalmazottja
- Barcsa-Turner Gábor – a HVIM társelnöke
- Bátor Péter Botond – pálos szerzetes
- Bayer Zsolt – publicista, tv-s műsorvezető
- Bede Zsolt – újságíró
- Bedő Imre – közgazdász
- Bencsik András – újságíró, a Demokrata főszerkesztője
- Bencsik Gábor – újságíró, agrármérnök, történész, könyvkiadó
- dr. Bene Éva – orvos, írónő
- dr. Bene Gábor – közíró, jogász
- dr. Beöthy-Molnár András – ideggyógyász orvos
- Berecz András – Kossuth-díjas mesemondó
- Prof. Dr. Bereczkei Tamás – a pszichológiai tudományok MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem intézetvezető egyetemi tanára
- Bíró András Zsolt – antropológus, genetikus, a Magyar Turán Alapítvány elnöke
- dr. Boór Ferenc – BME tudományos munkatárs, a Fejér Szövetség társelnöke
- Borbély Zsolt Attila – közíró, jogász, politológus
- Borhi Miklós – zenész, Bergendy együttes
- Borvendég Zsuzsanna – történész
- Budaházy Edda – a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom alapítója
- Budaházy György – közéleti személyiség
- Chemez Farkas – lovas zarándok
- Császár Angéla – Jászai Mari-díjas színművész, tanár, érdemes és kiváló művész, a Százak Tanácsának tagja
- Csík János – Kossuth-díjas zenész
- Dr. Csókay András ‒ idegsebész
- Deák Dániel – politológus
- Dévai Nagy Kamilla – Liszt Ferenc-díjas énekesnő, előadóművész, tanár, érdemes művész
- Dezse Balázs – újságíró, műsorvezető, vlogger, PestiSrácok.hu, PS TV
- Dézsy Zoltán – Balázs Béla-díjas magyar rendező, szerkesztő-riporter, egyetemi oktató
- D. Nagy Lajos – a Bikini zenekar énekese
- Döbrentei Kornél – író
- Dörner György – Kossuth-díjas színművész, szinkronszínész
- Ékes Ilona – volt ogy. képviselő
- Eperjes Károly – Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész
- Falath Zsuzsanna – muzeológus
- Fehér Imre – a Szent László Határőr Hagyományőrző Egyesület alapító elnöke
- Foltán László – olimpiai és háromszoros világbajnok, a Százak Tanácsának elnöke
- Földi László – a Védett Társadalom Alapítvány elnöke
- Földi-Kovács Andrea – közéleti személyiség
- Fricz Tamás – CÖF-alapító
- Fuksz Sándor – Petőfi-kutató
- dr. Gaudi-Nagy Tamás – ügyvéd, nemzeti jogvédő
- Gerorg Spöttle – biztonságpolitikai szakértő
- Gonda László – Néptribun 2006, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetője
- Gőbl György – a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete elnöke
- Görgey Zsuzsanna – életvédő
- Gui Angéla – az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány alapítója
- Gyebnár László – Nemzeti Taxi
- Gyimesi János – kosárlabda-edző, a Százak Tanácsának tagja
- Prof. dr. Gyurkovits Kálmán – a Százak Tanácsának tagja, gyermekpulmonológus, gyermek-gasztroenterológus, kilinikai farmakológus
- dr. Hargitay András – világbajnok úszó
- Havas Henrik – Táncsics Mihály-díjas újságíró, műsorvezető, címzetes államtitkár, címzetes egyetemi docens, önkormányzati képviselő, a Budapest Média Intézet alapítója
- Prof. Dr. Héjj Andreas – okl. pszichológus, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár
- Hoffer Péter – zenész, zenetanár, zeneszerző
- dr. Horkovics-Kováts János – a Magyar Vár alapítvány elnöke
- dr. Hossó Andrea – közgazdász
- Huth Gergely – a PestiSrácok.hu főszerkesztője
- ifj. Hegedűs Lóránt – református lelkész
- Illyés-Szabó Anna – székely ének- és mesemondó
- Jelenczki István – képzőművész, filmrendező
- Jeszenszky Zsolt – újságíró, műsorvezető
- Juhász János Zoltán – Nexus TV program igazgatója
- Kalapács József – énekes, rockzenész
- Kálomista Gábor – Balázs Béla-díjas filmproducer, színházigazgató
- Kassai Lajos – lovasíjász mester, íjkészítő
- Prof. dr. Kellermayer Miklós – sejtkutató, keresztény gondolkodó
- Kisberk Szabolcs – médiaszakember, riporter, újságíró
- Kiss Gyöngyi – a Magyar Rádió Petőfi Adójának volt főszerkesztője
- Kocsis István – József Attila-díjas író
- Kohán Mátyás - Mandiner újságíró
- Kolczonay Katalin – rádiós és televíziós szerkesztő
- Koltay Gábor – Balázs Béla-díjas filmrendező, színigazgató, érdemes művész
- Koltay Gergely – Kossuth-díjas zenész, zeneszerző, dalszövegíró
- Kondor Katalin – közgazdász, újságíró, rádióelnök
- Korbuly Péter – Kazinczy-díjas magyar bemondó, műsorvezető, beszédtanár, színész
- Kovács-Hárs Klári – a (H)Őseink Útján Baráti Kör alapítója
- dr. Kőrösi Mária – a Széchenyi társaság elnökségi tagja
- dr. Kupper András - Symphonia Alapitvány elnöke
- Lentulai Krisztián – rádiós zenei szerkesztő, szerkesztő-műsorvezető, zenei újságíró
- dr. Liebmann Katalin – szerkesztő-riporter
- dr. Lóránt Károly – közgazdász, címzetes egyetemi tanár
- Madarász Gábor – zeneszerző, zenész
- Makláry Ákos – a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnőke, görögkatolikus pap
- Makrai Pál – zenész és színész
- Máthé Zsuzsa – a Szent István Intézet vezetője
- Meister Éva – Magyar Művészetért Ex Libris-díjas színművésznő, a Magyar Kultúra Lovagja cím birtokosa
- dr. Mészárosné Hegedűs Zsuzsanna – református lelkész, ének-kamaraművész
- Mező Gábor – újságíró
- Mikus Márton – a Polgári Mulató tulajdonosa
- Mónus József – távlövő íjász bajnok, íjkészítő
- Morvai Katalin – újságíró
- Moys Zoltán – rendező, a Hazajáró dokumentumfilm-sorozat rendezője
- Nagy Attila – a Mi Hazánk budapesti alelnöke, a sport kabinetvezetője
- Nagy Ervin – filozófus
- Nagy Feró – énekes, a Beatrice frontembere
- Novák Előd – a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, ogy. képviselő
- Novotny Zoltán – Táncsics Mihály-díjas magyar sportújságíró, sportriporter
- Nyers Csaba – honfoglaláskori-tarsoly készítő, reform szakács
- Prof. Dr. Papp Lajos – Széchenyi-díjas szívsebész, emeritus professzor
- Pataky Attila – az Edda Művek frontembere
- Patrubány Miklós – Magyarok Világszövetsége elnöke
- Perutek János – sportújságíró
- Dr. Petrányi-Szöőr Anna – pszichológus, jogász, NJSZ
- Petrás János – a Kárpátia frontembere
- Petrás Mária – népdalénekes
- Pilhál Tamás – Lovas István-díjas újságíró, Magyar Nemzet
- Pindroch Tamás – újságíró
- Pitti Katalin – Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő, érdemes és kiváló művész
- Pityinger László (Dopeman) – rapper
- Dr. Pócs Alfréd – önmagát szkítának valló ortopéd orvos, traumatológus, sebész
- Pongrácz András – ’56-os szabadságharcos
- Dr. Popély Gyula – felvidéki történész, képviselő
- Pozsonyi Ádám – író
- Dr. Raffay Ernő – Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett történész, volt ogy. képviselő és honvédelmi államtitkár
- Rátóti Zoltán – Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész
- Reiner Péter – patrióta közíró, közéleti aktivista
- Sasvári Sándor – színész
- Schmuck Andor – baloldali politikus
- Siklósi Beatrix – a 2006-os Gyurcsány-terrort akkor dokumentáló újságírók egyike, a Becsapott ország c. film társszerkesztője
- Dr. Simó Endre – újságíró, közgazdász, nemzetközi kapcsolatok szakértője
- Skrabski Fruzsina – újságíró, filmrendező, Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány elnöke
- Stefka István – Táncsics Mihály-díjas újságíró, lapigazgató, címzetes egyetemi docens
- Stoffán György – író, újságíró
- Szalóki Ágnes – előadóművész, dalszerző
- Szamosi Tímea – Polgári Mulató
- Szántai Lajos – történész
- Szanyi Tibor – baloldali politikus
- Szentesi Zöldi László – Lovas István-díjas újságíró, Magyar Nemzet
- Szent-Iványi Ágnes – történész, politológus
- Szidiropulosz Archimédesz – történész, szociológus
- Szilágyi Ákos – a Magyar Zászló napjának és a Magyar Nemzet naptár ötletgazdája
- Sziva Balázs – zenész, a Romantikus Erőszak együttes frontembere
- Szőnyi Kinga – fotómodell, műsorvezető, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének Elnök asszonya, Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
- dr. Tamasi József – belgyógyász
- dr. Téglásy Imre – életvédő, Alfa Szövetség
- Thürmer Gyula – a Magyar Munkáspárt elnöke
- Tihanyi Tóth Csaba – színész
- Timkó Eszter – Jászai Mari-díjas magyar színésznő
- dr. Tomasovszki László – klinikai felnőtt- és gyermekpszichológus, igazságügyi szakértő
- Toroczkai László – a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, ogy. képviselő
- dr. Tóth Csaba Attila – orvos, a Szekszárdi Léleképítő vezetője
- Ujváry András, Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány társelnöke
- Uzsalyné Pécsi Rita PhD. – főiskolai tanár, neveléskutató
- Varga Domokos György – író, újságíró, a Szilaj Csikó főszerkesztője
- Sztilkovics Szávó - Fidesz alapító
- Varga Miklós – Máté Péter díjas magyar énekes, színművész, rockzenész
- Vári-Kovács Péter – színművész, zenész
- Varjú Frigyes – újságíró
- Vass István Mátyás – ’56-os szabadságharcos
- Vass István Zoltán – sportriporter, újságíró
- Vidnyánszky Attila – a Nemzeti Színház igazgatója
- Vikidál Gyula – Liszt Ferenc-díjas és kétszeres EMeRTon-díjas énekes, színész, a P. Mobil, Dinamit, P. Box és MHV zenekarok egykori frontembere
- Vukics Ferenc – egyetemi oktató, a Honvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítója
- Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere 2010-2019
- Wegera György – kommunikátor