Osztrák mintára kezdeményezi Karácsony Gergely, főpolgármester a közlekedési szabályok módosítását. Ausztriában ugyanis olyan szabályozás lépett hatályba, amely szerint, ha egy jármű a megengedett legnagyobb sebességet lakott területen legalább 80 km/órával, lakott területen kívül pedig legalább 90 km/órával túllépi, akkor az autóját elkobozhatják – a bírság és a jogosítvány bevonása mellett, írja Facebook-oldalán Karácsony Gergely.
„Javaslom, hogy a Fővárosi Közgyűlés kezdeményezze a kormánynak az osztrák minta alapján a közlekedési jogszabályok olyan módosítását, amely jelentős sebességtúllépés esetén első alkalommal a gépjármű hat hónapra szóló átmeneti lefoglalását, második alkalommal már az elkobzását lehetővé teszi” – ismertette az ötletét.
A javaslatot az keltette életre, hogy jó döntésnek bizonyult Budapest a rendőrséggel együttműködve maga helyezett ki traffipaxokat a városban.
Az új kamerák a működésük első hónapjában összesen 52 926 gyorshajtót mértek be, írja, viszont ennél is rémisztőbbek szerinte a sebességhatár kirívó túllépésére vonatkozó rendőrségi adatok.
Az egy hónap alatt a legkirívóbb eset a IX. kerület, Üllői úton történt, ahol 50-es táblánál 158 km/órával száguldott egy autós – ezért ma 468 ezer forint közigazgatási bírság jár. Az Árpád hídon 140, 143 és 149 km/órával mérték be a rekorder szabályszegőket, amiért fejenként 140 ezer forint a közigazgatási bírság. A III. kerület, Szentendrei úton 50 helyett 147 km/órával, a XIII. kerület, Váci úton 134 km/órával, a XIX. kerület, Ferihegyi repülőtérre vezető úton 135 km/órával, míg a XXII. kerület, 6-os főúton 60 km/óra helyett 153 km/h sebességgel száguldoztak egyesek. Karácsony tehát az ilyen veszélyes gyorshajtásokat szankcionálná szigorúbban az új javaslatával.